Sikeres bevetésen az új típusú Szojuz rakéta
Többszöri halasztás után sikeresen felbocsátottak szombaton Oroszországban egy tudományos műholdat a Szojuz hordozórakéták új modelljével, a Szojuz-2.1v-vel – írja az MTI.
Többszöri halasztás után sikeresen felbocsátottak szombaton Oroszországban egy tudományos műholdat a Szojuz hordozórakéták új modelljével, a Szojuz-2.1v-vel – írja az MTI.
Így karácsony táján a kisgyermekes szülők joggal érezhetik úgy, hogy az ünnep előtt a boltok polcait, utána pedig a lakás összes helyiségét elárasztó játékok között nem könnyű kiigazodni. Ám azt ma már nehéz elképzelni, hogy a 19-20. század fordulóján még egyáltalán nem lehetett Magyarországon hazai gyártású játékokat vásárolni.
December 26-án ünnepélyes keretek között fazekasműhelyt nyitottak a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára létrehozott megyei szociális-pszichológiai rehabilitációs központban.
Babos Tímea az ukrán Nadija Kicsenok ellen kezdi meg szereplését az 500 ezer dollár (108 millió forint) összdíjazású sencseni női keménypályás tenisztornán.
Ukrajna Legfelsőbb Bírósága az útlevél árát 170 hrivnyában állapította meg.
A Kárpát-medencei magyar összefogás december közepén a sportban is létrejött.
A magyar és az európai kereszténydemokrácia modern értékeit képviselő Barankovics István Alapítvány ez év őszén Online Demokrácia Activity címmel társadalomismereti játékot hirdetett, melyre az anyaországon kívül élő magyar közösségek csapatai is jelentkezhettek.
Mint ahogy azt korábban megírtuk: A Beregszász című újság november 15-én megjelent számában Engedélyt kér címmel olvashatjuk a Numinátor Kft. igazgatóságának közleményét, amelyben „szennyezőanyag kibocsátásához” kéri Gajdos István korábbi polgármester volt cége a lakosság beleegyezését. Az említett vállalat: „a város északnyugati részén lévő beregszászi lelőhelyről kíván homokot kitermelni”.
Igazi karácsonyi ajándékot kaptak a Nagybégányi Görögkatolikus Egyházközség hívei, hiszen féléves távollét után a Szentestét már saját templomukban ünnepelhették meg.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet által létrehozott Itt Magyarul Is mozgalom 2013. december 2-án játékot indított Hol van IMI? címmel. A játék címe nem véletlen, hiszen az akció lényege az volt, hogy a játékban résztvevők minél több olyan vállalkozást, üzletet találjanak Kárpátalján, amely magyar nyelvű cégtáblával vagy nyomtatvánnyal is rendelkezik. A képek beküldőire…
End of content
End of content