Viharos szél tombol az ország kétharmadában
Hat megyére a sok eső, tizenháromra a viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetést.
Hat megyére a sok eső, tizenháromra a viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetést.
Az 1990-es években Ukrajnában beindult egyfajta földreform, aminek az volt a lényege, hogy a gazdálkodáshoz kedvet érzők földhöz juthattak. Ez az időszak egybeesett a kolhozok szétzilálásával, amelyek nagy tömegben állítottak elő egykor zöldségeket, többek között káposztaféléket.
A Szevodnya kijevi lap elkészítette a tíz legjobb pihenőhely listáját.
„A volt férjem nem akar tartásdíjat fizetni. Legutóbb azt mondta, hogy le akar mondani a gyerekről. Elvben nem volna ellenemre, hogy többé semmi köze se legyen közös gyermekünkhöz, hiszen egy semmirekellő munkakerülő, aki élete végéig csak kihasználná a lányunkat. Ugyanakkor aggódom, lesz-e elég erőm egyedül, egy fizetésből felnevelni őt. Kérem, adjon tanácsot, mit tegyek?”
A védelmi kiadások növelésére szólította fel a NATO európai tagállamait a szövetség főtitkára.
Hosszú várakozás után végre elrajtolt a megyei labdarúgó-bajnokság. Az idei esztendőben az alsó osztályú bajnokságba rekordszámú nevezés érkezett be, a résztvevő 24 csapat között a Beregszászi járás két együttessel az FC Nagybégánnyal és az FC Dédával képviselteti magát.
Ökológiai katasztrófába torkollhat a Latorca medrében folyó sóderkitermelés a Munkácsi járásban – állítja a témával foglalkozó cikkében a mukachevo.net.
A mintegy kétszázezer évvel ezelőtt Kelet-Afrika földjén megjelent Homo sapiens sapiens, vagyis a (nem mindig) bölcs ember első „közlekedési eszköze” tulajdon két lába volt.
A Moszkva-barát szakadár fegyveresek buszokkal ismeretlen helyre szállították az ukrán sorkatonákat vasárnap reggel az előzőleg elfoglalt hadkiegészítő parancsnokságról a kelet-ukrajnai Luhanszkban – jelentette az ukrán média.
„Egy magánklinikán dolgoztam ápolónőként, amikor két évvel ezelőtt szülési szabadságra mentem. Nemrég ismét állapotos lettem. Megfizetik nekem újra a 126 (140 napos) szülési szabadságot? Esetleg elbocsát a munkaadóm, ha megtudja, hogy ismét gyermeket várok?”
End of content
End of content