Újabb százmilliókat küldött az EU Ukrajnának
Az Európai Unió 500 millió euró kölcsönt folyósított Ukrajnának a szétzilálódott gazdaság stabilizálására.
Az Európai Unió 500 millió euró kölcsönt folyósított Ukrajnának a szétzilálódott gazdaság stabilizálására.
A 21. századi hadviselés alapja nem más, mint az információs háború.
Újra kék vércse fészekre bukkantak Trnava (Nagyszombat, Nyugat-Szlovákia) közelében negyven év után. Ez a faj Szlovákiában a kihalás szélére jutott, ez a pár egyike az egész Szlovákiában előforduló három költőpárnak.
A pápa a szerdai általános kihallgatás végén felhívással fordult a világhoz, amelyben rámutatott, hogy növekszik a menekültek száma, és ezekben a napokban is ezreknek kellett elhagyni otthonukat. A Vatikáni Rádió tájékoztat.
Okosszemüveggel láthatnak újra azok, akiknek rohamosan gyengül a szemük, vagy szinte teljesen elvesztették a látásukat. Az oxfordi kutatók találmánya a szemüveg lencséjére vetíti a környező tárgyak képét, ezzel megkönnyíti viselői mindennapi életét.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök utasította az energiaügyi, valamint az igazságügyi minisztériumot az energiaszektort érintő rendkívüli állapot bevezetéséről szóló törvénytervezet előkészítésére – jelentette az Ukrinform június 16-án.
Az orosz cég nem folytat vizsgálatot az ügyben, minthogy a gázvezeték ukrán tulajdonban van.
Jurij Muska, Ukrajna magyarországi nagykövete június 15-én elhagyta Magyarországot, mivel lejárt a megbízatása.
II. Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa
A Kárpátaljai Közútkezelő Szolgálat idén számos szerződést kötött utak, illetve közúti építmények és létesítmények fenntartása és javítása céljából – írja a Pénzünk (Nasi Hrosi) című kiadvány a Közbeszerzési Közlönyre (Visznik Derzsavnih Zakupivel) hivatkozva.
End of content
End of content