Nagyboldogasszony napi templombúcsú Borzsován
A Boldogságos Szűz Mária Mennybevitele titulust viselő borzsovai templomot közösen építették a község római és görögkatolikus hívei, melyben a mai napig együtt imádkoznak.
A Boldogságos Szűz Mária Mennybevitele titulust viselő borzsovai templomot közösen építették a község római és görögkatolikus hívei, melyben a mai napig együtt imádkoznak.
Az utóbbi időben a rendkívüli forróság és a már hosszú ideje tartó csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki: elég egy aprócska szikra is, hogy a száraz fű lángra lobbanjon.
A mezőgazdászok már több száz évvel ezelőtt felfedezték, hogy a diófa káros hatással van a közelében fejlődő növényekre.
„Évek óta »állok már sorban« a községi tanácsnál telekért, azaz feljegyezték az igényemet földterület kiutalására, mert építkezni szeretnénk, de ügyemben máig nem született döntés. Ugyanakkor az egész falu tudja, hogy több olyan személy is földhöz jutott időközben a községben, aki később igényelt telket, mint én. Kérem, árulja el, mit mond a törvény a földterületek kiutalásáért…
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” 1 Korinthus 3, 16
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban augusztus 2-4-én kiállításokkal, színpadi, bábos, illetve zenés előadásokkal, filmvetítéssel és közönségtalálkozóval emlékeztek meg a kétszáz évvel ezelőtt született Rózsa Sándorról, a Dél-alföld rettegett bandavezéréről, aki azonban többek szemében legendás igazságosztóvá, a gazdagok kirablójává, a szegények gyámolítójává magasztosult, alakja köré legendák szövődtek. De ki is volt a „betyárkirályként” emlegetett Rózsa Sándor:…
A daganatok nagy többségének kialakulásához vezető 21 fontosabb génmutáció okait térképezték fel egy nemzetközi kutatócsoport tagjai, akik szerint a Nature tudományos magazinban megjelent tanulmányuk valódi mérföldkövet jelent a rákkutatásban.
Az erdei fenyő kicsiny, friss hajtásai nyersen fogyasztva vagy salátában apróra vágva, illetve főzetben teaként segítenek a morózus, búskomor embernek lelki egyensúlyát megtalálni, a belső magányosság érzetét csökkenti.
Anna Lengenfelder saját forrásokból és más szponzorok költségén összesen 41 árva, fogyatékkal elő, szülői gondoskodástól megfosztott, illetve alacsony jövedelmű családok gyermekeinek gyógyulását finanszírozta.
A szülőkre vágott ajtó ha újra nyílik „Alig várom, hogy elköltözzem itthonról!” „Ha kiszabadulok innen, vissza se jövök soha!”
End of content
End of content