Gerendákkal táncoló
Vannak olyan bibliai képek, amelyek olyannyira beleépültek a gondolatvilágunkba, hogy eszünkbe sem jut ráeszmélni, hogy mennyire groteszkek.
Vannak olyan bibliai képek, amelyek olyannyira beleépültek a gondolatvilágunkba, hogy eszünkbe sem jut ráeszmélni, hogy mennyire groteszkek.
A Bajnokok Ligája A-csoportjának harmadik fordulójában a Bayer Leverkusen meglepő különbséggel, 4–0-ra legyőzte hazai pályán a Sahtar Donecket.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által biztosított támogatásból a Tudományos diákkör a gyakorlatban c. pályázati projekt alprogramjaként a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékével együttműködve budapesti múzeumpedagógiai terepgyakorlatot valósított meg 2013.10.14-e és 18-a között intézmény biológia szakos hallgatói számára.
Kábítószer szállítása közben bukott le egy macska az egyik moldovai börtönben – adta hírül az ukrán ukr.net hírportál.
Október 23-án került sor a Beregszászi 18. Sz. Bölcsőde-Óvoda felújított épületének ünnepélyes átadására. Az intézményben az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretén belül 26 ablakot és 3 ajtót cseréltek ki.
Október 12-én a beregszászi nyugdíjasok klubtermében került sor a Kárpátaljai Magyar Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének alakuló gyűlésére, amelyen 11 kárpátaljai település nyugdíjasklubjainak küldöttei vettek részt.
A kárpátaljai magyarok megfizethetnek a magyar parlamenti választásokért – hirdeti a zagolovok.com.ua portál minapi írásának címe, de hogy mi volt a szerző tényleges szándéka írásával – fenyegetni akart-e, avagy csak egy kis szenzációhajhászást tervezett –, azt nehéz eldönteni.
A már több mint két éve működő Baxtale Roma jótékonysági civil szervezet önkéntesei öt állomáshelyen hetente közel 200 rászorulónak, közöttük 50-60 gyereknek osztanak ki ingyen ebédet Ungváron.
Eukaliptuszlevelekben talált aranyrészecskék révén új technológia dolgozható ki az értékes fém lelőhelyeinek feltárására – derül ki egy ausztrál tanulmányból.
Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek.
End of content
End of content