Botrányba fulladt a Hoverla felkészülési mérkőzése
A 2014-es világbajnoki selejtezők miatt kéthetes szünetet tartott az ukrán Premjer Liga mezőnye.
A 2014-es világbajnoki selejtezők miatt kéthetes szünetet tartott az ukrán Premjer Liga mezőnye.
Az egészségügyi minisztérium kidolgozott egy programot, melynek értelmében minden tanulót, sőt, szüleiket is megtanítják a kábítószerek megkülönböztetésére, használatuk káros következményeire, valamint arra is, hogyan mondjanak nemet a „rossz társaságoknak”.
Jézus nem hagyott tárgyakat maga után, nem festett, nem írt könyvet, ám egész élete olyan volt, akár egy műalkotás – mondta portálunk mikrofonja előtt Michael Card.
Egy olyan illegális, gyermekek számára létrehozott munkaközvetítő hivatalt lepleztek le Ukrajnában, amely már 9 éves kortól munkalehetőségeket kínált a jelentkezőknek.
A két gázóriás, a Jupiter és a Szaturnusz légkörének alsó rétegei óriási gyémántokat tartalmazhatnak, a felső rétegekben pedig „gyémántesők” lehetnek – vélik csillagászok.
Idén a rendkívül forró nyár következtében sok helyütt a megszokottnál 2-3 héttel korábban került sor a szüretre. Így a legtöbb kerttulajdonos mostanra valószínűleg leszedte már a szőleje javát, kipréselte és hordókba, erjesztő tartályokba töltötte annak levét. Ezzel újabb szakaszához érkezett a borkészítő gazdák munkája. Az ilyenkor aktuális pincei teendőkről Jakab Sándor beregszászi szőlészt és borászt…
A képviselők elkezdtek aktívan érdeklődni a tudományok iránt. Ezt bizonyítja, hogy a Legfelsőbb Tanács képviselői között számos tudóssal találkozhatunk.
A próféta által jelzett kép egy folyót ábrázol, mely a templom küszöbe alól folyik ki, és folyamatosan növekszik.
Sebastian Vettel nagy taktikai csatában győzte le csapattársát Mark Webbert és a lotusos Romain Grosjeant.
A KMKSZ Választmányán is szó esett a digitális átállásról, illetve egy azzal kapcsolatos pályázati rendszer felállításának lehetőségéről. Ezzel kapcsolatban kértük Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, hogy tájékoztassa a Kárpátalja olvasóit.
End of content
End of content