Az idén rekordszinten csökkentek a valutatartalékok
Ukrajnában a 2013-as év folyamán rekordszinten csökkentek az arany- és valutatartalékok – 2 milliárd 56 millió 200 ezer dollárral, mellyel az utóbbi hat év rekordja dőlt meg.
Ukrajnában a 2013-as év folyamán rekordszinten csökkentek az arany- és valutatartalékok – 2 milliárd 56 millió 200 ezer dollárral, mellyel az utóbbi hat év rekordja dőlt meg.
Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.
A Nagyszőlősi Járási Könyvtár bázisán megvalósuló turizmussal kapcsolatos projektet a Lembergben megrendezett Könyvtári innovációk: jövőt teremtünk nevet viselő vásáron mutatták be július 9. és 10. között.
Az ukrán állampolgárok már majdnem egy hónapja nem tudnak új útlevélhez jutni.
A Budapest Honvéd Vojvodina elleni Európa Liga-selejtező második körének mérkőzéseit is műsorra tűzi az M1. A csütörtöki első találkozó az M1 mellett a telesport.hu-n is élőben követhető.
Történelmi örökségünk arra indít bennünket, hogy intézményrendszerünk erősítse belső összetartozását – áll többek közt a nyilatkozatban.
Több mint egy éve dolgozik egy erdélyi és magyarországi történészekből álló csoport Székelyföld történetének háromkötetesre tervezett kiadásán.
Mancsról, a világhírű magyar mentőkutyáról készíti Pejó Róbert új filmjét, amelynek a forgatása a napokban kezdődött el Budapesten.
A NATO azt javasolta Ukrajnának, hogy semmisítse meg régi T-64-es szovjet tankjait. Július végén Kijevbe érkezik egy NATO delegáció ennek a kérdésnek megtárgyalása céljából.
A Sauber Forma-1-es csapata hétfőn délelőtt hivatalos közleményben jelentette be, hogy biztosította hosszú távú jövőjét a királykategóriában – a gárdát három orosz vállalat mentette meg.
End of content
End of content