Polgár Judit Sakk Oscart kapott
A női világranglistát megszakítás nélkül csaknem negyedszázada vezető Polgár Judit vehette át a Caissa Díjat, amelyet a sportág Sakk Oscarának neveznek.
A női világranglistát megszakítás nélkül csaknem negyedszázada vezető Polgár Judit vehette át a Caissa Díjat, amelyet a sportág Sakk Oscarának neveznek.
Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének „újraébresztésre” – az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek, és újabb baba érkezését is várják.
Olekszandr Sepelevet, a nemzetközi elfogatóparancs alapján júliusban feleségével együtt őrizetbe vett egykori politikust várhatóan további súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják Kijevben.
Ukrajna szeptemberben mintegy 334,2 millió köbméter földgázt importált Magyarországon és Lengyelországon keresztül Európából, azaz 41,5 százalékkal többet, mint augusztusban.
A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.
A bizonyára sokak számára megdöbbentő hírt minden internetes portál közölte: a Szlovákiába vezető csempészalagút ügyében senki sem kerül börtönbe.
Az Őszhó nem szorul magyarázatra, mint ahogy a Magvető hava sem – az őszi vetés ideje ez a földeken.
Szeptember 28-án, Ungvár alapításának 1120. évfordulóján új szökőkutat avattak a Posta téren. Az avatás után új hagyomány vette kezdetét.
A londoni olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián az antwerpeni világbajnokság favoritja volt, de már a selejtezőben, a gyakorlat közepe után elfogyott a lendülete, leszállt a lóról.
A világ legélesebb röntgensugarát hozták létre göttingeni kutatók: tízezerszer vékonyabb, mint az emberi haj.
End of content
End of content