10 tény a pestisről
1. Európában az első nagy pestisjárvány 540 után dúlt, miután a globális éghajlatváltozás miatt a pestisbaktériummal fertőzött rágcsálók Kelet-Afrikából északra vándoroltak.
1. Európában az első nagy pestisjárvány 540 után dúlt, miután a globális éghajlatváltozás miatt a pestisbaktériummal fertőzött rágcsálók Kelet-Afrikából északra vándoroltak.
A világon az emberek az 500 kilométernél nagyobb távolságra repülőgéppel utaznak.
Három kérdésben is döntésképtelennek bizonyult a Kárpátaljai Megyei Tanács a tizennegyedik ülésszak legutóbbi plenáris ülésén. A legnagyobb vitát a költségvetés módosításával kapcsolatos határozati javaslat váltotta ki.
A pünkösd utáni első vasárnapon a görögkatolikus egyház mindenszentek vasárnapját ünnepli, melynek hagyománya a IV. századik nyúlik vissza. Húsvétot és pünkösdöt, az emberiség megváltását és megszentelését a két legfontosabb eseményének tekinti az egyház, mely minden keresztény ember számára elérhető.
Kutatók szerint az Amazonas vízében élő baktériumok feldolgozzák a környező esőerdőkből a folyóba kerülő faszármazékokat, amelynek eredményeként a folyamóriás szén-dioxidot „lélegez ki”.
Jn 3,1-8. Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere.
A közlekedési ágazatban Ukrajna alkalmazkodik a nemzetközi szabványokhoz – számolt be Volodimir Kozak ukrán közlekedésügyi miniszter a Nemzetközi Közlekedési Fórum éves csúcstalálkozóján Lipcsében május 23-án.
Komolyabb incidens nélkül, erős rendőri jelenlét mellett zajlott le az első melegfelvonulás szombaton az ukrán fővárosban, amelyre végül, a hatóságokkal folytatott egyeztetés után engedélyt kaptak a szervezők.
A Miniszteri Kabinet jóváhagyta Ukrajna várható földgázvásárlását és elosztását 2013-ra. Idén Ukrajna 27,3 milliárd köbméter gázt importálna.
Ukrán nyelvű érettségi és 9. osztályos kibocsátó bizonyítványokat vehetnek kézhez idén is a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák végzős diákjai. Hiába kérvényezték szüleik az ukrán–magyar kétnyelvű okmányok kiállítását, amit a tavaly nyáron elfogadott nyelvtörvény tett – elvben – lehetővé a számukra.
End of content
End of content