Voksoljunk a legszebbre
Augusztus végéig szavazhatnak az érdeklődők Európa legszebb bélyegére, Magyarország a versenyen csomagszállítóval és postás furgonnal indul.
Augusztus végéig szavazhatnak az érdeklődők Európa legszebb bélyegére, Magyarország a versenyen csomagszállítóval és postás furgonnal indul.
„ahol ketten vagy hárman összegyűlnek” Mt 18,20
A Formula–1-es világbajnokság Spanyol Nagydíját a hazai pályán versenyző Fernando Alonso nyerte meg, a zsinórban harmadszor a második helyen célba érő finn Kimi Räikkönen és a brazil Felipe Massa előtt.
A hagyományoknak megfelelően idén is május 9-én, a győzelem napján rendezték meg a Kárpátalja Kupa döntőjét.
Egy holland tinédzser ötletes módszert talált ki, hogyan lehetne megszabadítani a tengereket azoktól a hatalmas szemétszigetektől, amelyek jórészt az ember által kidobott, az óceánok közepén hányódó óriási lebegő hulladékmezőkhöz sodródott műanyagokból állnak.
A helyi hatóságok engedélye nélkül hajtottak végre titkos műveleteket Ukrajnában az amerikai titkosszolgálatok egy orosz pilóta ellen – állította csütörtökön New Yorkban a férfit képviselő ügyvéd.
Június utolsó vasárnapján, mint már megszokhattuk, a kárpátaljai megyeszékhely megtelik menyasszonyi ruhákkal, elegáns frizurákkal és bájos mosolyokkal.
Az elmúlt hétvégén a megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályának 3. fordulójában ez eddig egyedüliként veretlen Meteor Péterfalván lépett pályára.
Lassan végéhez közeledik az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság.
A kérdéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Szabó Tibor forgolányi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica” Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója foglalja össze olvasóinknak. Folytatjuk március 29-i és április 19-i számainkban megkezdett témánkat.
End of content
End of content