A növénypalánták jobban gyarapodnak a biztató szavakra
Egy új kutatás szerint a növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak.
Egy új kutatás szerint a növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak.
Az aknaszlatinai magyarság körében immár évek óta hagyomány, hogy május 1-jén – emlékezve elődeik szenvedéseire és elpusztítására – az önként vállalkozók végigkerékpározzák azt az útvonalat, amelyet 1944 őszén a „málenykij robot” elhurcoltjainak gyalog kellett megtenniük a szolyvai gyűjtőtáborig.
A kihalással fenyegetett fajok vörös listájának modellje alapján elkészítette a veszélyeztetett ökoszisztémák kritériumrendszerét a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája és Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője keresi a legtöbb pénzt a Formula–1-ben.
Nézem, ahogyan ülsz, és arra gondolok, hogy ez a blúz nem illik erre az alkalomra, és a szoknyád is túl rövid.
Bár az elmúlt években emelkedett a születések száma Ukrajnában, de az idősek aránya még mindig meghaladja a fiatalokét – tájékoztatott az ukrán egészségügyi minisztérium.
Ukrajna és az Európai Közösségek partnerségi és együttműködési megállapodásának 69. cikkelye értelmében új valutát vezetnek be Ukrajnában.
Az OTP ukrajnai leánybankja 5,8 millió hrivnya tiszta nyereséget ért el az idei év első negyedévében – derült ki a pénzintézet honlapján közzétett jelentésből.
Már harcművészeti képzést is kapnak a legrangosabb brit dajkaképző növendékei, hogy a dúsgazdagok és hírességek nyugodtabban hagyhassák rájuk csemetéiket.
Hamarosan együttműködési szerződést ír alá a Vajdasággal a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal.
End of content
End of content