Irpinyben is tarolt a Kárpáti
Az ukrán élvonalbeli női kézilabda-bajnokság második etapjának utolsó fordulójában a listavezető Kárpáti a 4. helyezett Podatkovij Unyiverszitet otthonában lépett pályára.
Az ukrán élvonalbeli női kézilabda-bajnokság második etapjának utolsó fordulójában a listavezető Kárpáti a 4. helyezett Podatkovij Unyiverszitet otthonában lépett pályára.
Agyi implantátum segíthet az epilepsziás rohamok előrejelzésében – derült ki a témában világelsőnek számító tanulmányból.
XVI. Benedek visszatért Castel Gandolfóból a Vatikán államba, az utat helikopterrel tette meg, pontosan úgy, ahogyan február 28-i lemondásakor távozott onnan.
Kevéssé valószínű, hogy Ukrajna fellebbezni kívánna a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő ügyében hozott strasbourgi ítélet ellen – mondta csütörtökön Olekszandr Lavrinovics igazságügy-miniszter.
Ukrajnában hivatalosan munkaszüneti nap a „tiszta”, más néven nagycsütörtök, amely idén május 2-ára, azaz rögtön a munka ünnepe utáni szabadnapra esett.
A most módosított ukrán adótörvények értelmében adókedvezményben részesülhetnek azok a családok, melyekben legalább két gyermek felsőoktatási intézményben tanul.
Több mint 300-an vettek részt a Szinevéri Nemzeti Parkban a hivatali épületek melletti héthektárnyi zöldövezet takarításában, elsősorban a nemzeti park munkatársai, megyei tisztviselők, az oktatási intézmények képviselői.
– Május 1-től a városokban 7, vidéken pedig 10 százalékkal nőtt a telefonálás díja – írja a ZN.UA.
Közel másfél évtizede abból a célból rendezték meg az első kórustalálkozót Ungváron, hogy alkalmat teremtsenek a kárpátaljai református gyülekezetekben akkor még gyér számban működött énekkarok számára az egymással való találkozásra, a közös éneklés és imádkozás lehetőségére, az egyházi énekkultúra ápolására.
Korunkban, az internet világában szinte már nincs is olyan hely bolygónkon, melyet a számítógép képernyőjén keresztül ne tudnánk megtekinteni. Lehet azonban bármilyen fejlett a csúcstechnológia, elmondhatjuk, hogy egy-egy igazi kirándulás ezen helyek valamelyikére: pótolhatatlan. Ennek szellemében dolgozik a KMKSZ Mezővári Alapszervezete is, mely bizonyos időközönként kirándulásokat szervez a tagság számára. Nem is akármilyen helyekre: legutóbb…
End of content
End of content