Miért cicegnek a kabócák?
Miért ciripelnek a kabócák, ráadásul olyan fülsiketítően? A zajkeltéssel nem önmagukat szórakoztatják, a zenebonának nagyon is határozott célja van.
Miért ciripelnek a kabócák, ráadásul olyan fülsiketítően? A zajkeltéssel nem önmagukat szórakoztatják, a zenebonának nagyon is határozott célja van.
„Miért nem hajtja végre a bírósági ítéletet a nyugdíjosztály a háború gyermekeivel kapcsolatban már második éve?”
Az Ukrán Miniszteri Kabinet április 25-én jóváhagyta a telefonszám-hordozhatóságról és a privátszámok (MNP) használatáról szóló határozatot.
Törvénytelennek és erkölcstelennek nevezte Mikola Azarov ukrán miniszterelnök, hogy egyes nyugat-ukrajnai városokban betiltották a szovjet jelképeket a május 9-én ünnepelt győzelem napjára.
A Kijevbe özönlő munkavállalók miatt az egekbe szöktek a bérlakások árai. Ma a Dnyeper parti városban többe kerül lakást bérelni, mint számos európai fővárosban, a lakbér pedig szinte az egész havi keresetet felemészti, míg Európa nagyvárosaiban legfeljebb az egyharmadát.
Lassan elavulnak régi közmondásaink, de az élet újakat teremt helyettük.
Panama – Nem kis meglepetést aratott a Klicsko-Povetkin összecsapás versenytárgyalásán, hogy egy vállalkozó 23 millió dollárt kínált a mérkőzés jogaiért.
Átment eddigi legszigorúbb asztrofizikai vizsgáján Albert Einstein általános relativitáselmélete: csillagászok vizsgálata alapján egy neutroncsillag és egy fehér törpe olyan pályán kering egymás körül, amelyen a gravitáció természetét vázoló teóriának megfelelő ütemben közelednek egymáshoz.
Múlt héten a bakosi református templomban Magyarország egyik leghíresebb agy- és idegsebésze, dr. Csókay András tartott előadást. Nevével mint nemzetközileg elismert szaktekintéllyel az elektronikus és nyomtatott média révén korábban már többször találkozhattunk: szakmai téren nevéhez fűződik a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére kidolgozott ún. „éralagút”-technika kifejlesztése, amivel az agysérültek túlélési esélyei jelentősen megnövekedtek.
Március 21-én ülésezett a Régiók Tanácsa Viktor Janukovics elnökletével.
End of content
End of content