Egyre gyakoribb a túlzott vitaminfogyasztás
A fejlett országok lakosainak csaknem fele fogyaszt valamilyen mesterséges vitaminkészítményt. A túlzott vitaminbevitel azonban ugyanolyan káros lehet, mint a vitaminhiány.
A fejlett országok lakosainak csaknem fele fogyaszt valamilyen mesterséges vitaminkészítményt. A túlzott vitaminbevitel azonban ugyanolyan káros lehet, mint a vitaminhiány.
Április 19–22. között került sor az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójára.
Mint minden év tavaszán, idén is sikerült megszervezni az ungvári egyetemista diákok evangelizációs hetét. Az alkalmat − a hagyományokhoz hűen − az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) 4-es kollégiumában rendezte meg az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet (UREGY).
A napokban a kárpátaljai Técsőn közlekedési rendőrök megállítottak egy személygépkocsit, mely nagy mennyiségű fémhulladékot szállított.
Az alkotó fiatalság évében az ukrán pénzügyminisztérium ellehetetlenítené a művészeti iskolákat, ugyanis az iskolák számának csökkentésével és a művészeti iskolák állami támogatásának megvonásával szeretne kilábalni a gazdasági válságból.
Ukrajnában kezdetét vették a Munkaadók Szövetsége, a Szakszervezetek Szövetsége és a Miniszteri Kabinet éves tárgyalása a minimálbér 2014-ben történő növelésére vonatkozóan.
Április 26-án Beregszászba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára (II. RF KMF) látogatott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, hogy együttműködési megállapodást írjon alá a Magyar Kormány és a II. RF KMF között.
Ukrajnában a reálbérek március folyamán 5,4 %-kal nőttek februárhoz viszonyítva, az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest pedig a munkabérek 10,5 %-kal nőttek – közölte az Ukrán Állami Statisztikai Bizottság.
Francia kutatók új mérései alapján a Föld belső magja jóval forróbb, mint a korábbi kísérletekből gondoltuk: akár hatezer Celsius-fokos is lehet, ilyen meleg van a Nap felszínén is.
A tervek szerint az ifjúsági szervezetek egységes hálózatát hozzák létre Kárpátalján – tudhattuk meg a Kárpátaljai Ifjúsági Civil Szervezetek április 25-i konferenciáján, melyet a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalhoz tartozó Ifjúsági Kezdeményezések Civil Tanácsa szervezett.
End of content
End of content