Hűvös április segítheti az árvíz elleni védekezést Ukrajnában
Ukrajnában összesen 68 településen küzdenek árvízzel, köztük a fővárosban – közölte pénteken a kijevi katasztrófavédelem.
Ukrajnában összesen 68 településen küzdenek árvízzel, köztük a fővárosban – közölte pénteken a kijevi katasztrófavédelem.
Talán még…
Hatvan gólya fészkelte be magát egy katonai lőtér szeméttelepére a közép-ukrajnai Cserkaszi városában – hozta nyilvánosságra az ukrán média.
Mi késztet arra valakit, hogy munkaidőben és azon túl beteg gyermekek kezeltetéséhez és gyógyíttatásához keressen támogatókat, gyűjtsön adományokat?
A helyi állami végrehajtó szervek és a helyi önkormányzat döntése alapján a tavalyi év során 78 iskolát szüntettek meg, közöttük két magántulajdonban lévő, illetve hat esti és levelező tagozatú tanintézményt.
Fehér vakondot fogtak Nagy-Britanniában. Az albínó vakond legalább olyan ritka, mint a fehér holló, százezerből egy ha akad.
Az emberi erőforrások minisztere szerint fontos, hogy megmutassák a roma kultúra szép arcát, és megüzenjék minden „jó szándékú magyarnak”: a romák itt vannak, ilyenek is, ezért ne azonosítsák őket a rossz hírekkel, előítéletekkel.
Beszédhibája és foghíja miatt ő maga Balbulus, azaz Hebegő Notkernek nevezte magát. Ám a kortársaitól ,,a Szentlélek edénye”, az utókortól ,,a költő” nevet kapta.
Az Európa Liga újabb játéknapján egyetlen mérkőzéstől eltekintve a hazai csapatok sikerével zárultak a negyeddöntők.
Donyeckben egy 15 éves fiú egy bottal agyonvert egy hétéves kisfiút, majd bedobta egy három méter mélységű emésztőgödörbe, melyet deszkákkal és hullámpalával fedett le.
End of content
End of content