Mi lesz veled nagybégányi Szent Ilona?
Több mint 700 évvel ezelőtt Szent György tiszteletére templomot építettek az egykori Nagybégány katolikus vallású lakosai.
Több mint 700 évvel ezelőtt Szent György tiszteletére templomot építettek az egykori Nagybégány katolikus vallású lakosai.
Világbajnok lett a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a Barcelonában zajló vizes vb-n a szombat esti döntőben 8-7-re nyert Montenegró ellen.
A Lembergi vasút nevű állami területi és ágazati szövetség 26,7 millió hrivnya értékű építkezési munkálatok elvégzésére kötött szerződést a pályázatot megnyert Dahmontazsrembud nevű vállalattal.
Cseh László a férfi 100 méteres pillangóúszás döntőjében a barcelonai vizes világbajnokságon 2013. augusztus 3-án.
A személyi igazolványok fénymásolásának beszüntetését kéri a pénzváltó helyeken az Ukrán Állami Vállalkozáspolitikai Szabályozó Bizottság az Ukrán Nemzeti Banktól.
A szakértelem hiánya, a megvesztegetés és a reformok elmaradása az ágazatban oda vezetett, hogy az ország lakosságának már közel 90 százaléka nem bízik a honi egészségügyben. És nemcsak a bizalom hiányáról van szó, hiszen az emberek megbetegszenek és meghalnak. Az ukrán egészségügy helyzetéről a Korreszpondent hetilap készített körképet.
Kéthetes motoros emléktúra indult július közepén a pest megyei Dabasról a Don-kanyarba és Novij Donbasszba a Budapest környékéről behívott és elhurcolt katonák és civilek emlékére. Ez évben van a 70. évfordulója a rengeteg magyar emberéletet is követelt borzalmaknak, a II. magyar hadsereg pusztulásának. Nekik kívántak emléket állítani a 14-én indult túrával.
Június vége óta nem csitulnak az indulatok a rahói járási Kaszómezőn (Koszivszka Poljana) a falu határában található színesfémlelőhelynek a helyiek véleménye szerint jogtalan feltárása miatt. Az emberek elkeseredett lépésekre szánták el magukat: kockakövet szórtak az útra, s akadályozzák a Marmaros Kft. járműveinek áthaladását – írja a Novini Zakarpattya hetilap.
A hatalmat ellenőrizni hivatott civil szervezetek felelősségéről ír legutóbbi számában a Karpatszij Objektív ungvári hetilap.
A Csornomorec Odessza után újabb ukrán csapat kezdte meg szereplését az európai kupaporondon.
End of content
End of content