Emelkedik a szociális segélyek összege Ukrajnában
A tervek szerint a Miniszteri Kabinet emeli a gyermekszülés után járó juttatások összegét.
A tervek szerint a Miniszteri Kabinet emeli a gyermekszülés után járó juttatások összegét.
– Ukrajna és a Vámunió közötti együttműködést a 3+1 formátumban kell megvalósítanunk, ezzel kapcsolatban már régóta folynak a konzultációk, de még korai lenne bármilyen megállapodásról beszélni – jelentette be Jevhen Perebejnisz, aki az Ukrán Külügyminisztérium információs politika alosztály igazgatói feladatait látja el.
Március 15-én Kárpátaljára látogatott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Március 14-én az ukrán-magyar határsáv újlaki szakaszán a határőrök a határzóna ellenőrzése közben, 200 méterre az államhatártól 3 ezer doboz cigarettát találtak.
Krisztusban kedves Testvérek! Ennek a vasárnapnak az evangéliuma a házasságtörő asszonyról szól, legalábbis így ismerjük. A farizeusok és írástudók Jézus elé visznek egy asszonyt, akit előzőleg tetten értek. Igazából Jézust akarják próbára tenni. Noha látszólag Jézus és az asszony a főszereplői ennek a történetnek, igazából nem így van.
A nemzetbiztonsági szolgálat munkatársai egy, a kőolajvezetékhez illegálisan csatlakoztatott elágazást találtak, amelyen keresztül a dízelolajat lopták.
I. Ferenc, az újonnan megválasztott római pápa Sztepan Csmil ukrán pap neveltje – jelentette be Szvjatoszlav Sevcsuk, az Ukrán Görögkatolikus Egyház vezetője.
Március 15-én a csinagyijevoi (beregszentmiklósi) víztározó csőtörése következtében víz nélkül maradt fél Munkács.
Szombaton dél körül helyi ukránok magyar diákokat támadtak meg Ungváron, az Ung folyó hídjánál – tájékoztatta a sajtót a Magyar Remény Közösség helyszínen lévő tagja, Kovács Árpád.
End of content
End of content