6 millió hrivnyába kerül egy óvoda felépítése
Egy óvoda felépítéséhez mintegy 5-6 millió hrivnyára van szükség. A megyei vezetők ezért inkább a meglévő termek felújítása és átalakítása révén szeretnék növelni az intézmények befogadóképességét.
Egy óvoda felépítéséhez mintegy 5-6 millió hrivnyára van szükség. A megyei vezetők ezért inkább a meglévő termek felújítása és átalakítása révén szeretnék növelni az intézmények befogadóképességét.
– Idén a Tisza árvízvédelmi programra 37,5 millió hrivnyát szántak.
648 800 nő él Kárpátalján, így az összlakosság valamivel több, mint a felét, 52,1 százalékát a szebbik nem képviselői alkotják.
Bizalom, igazság és szeretet. Súlyos és túl nagy szavak – ezt gondoltam először az iráni férfi válaszáról, amikor arról kérdeztem, mi a legfontosabb, amit át akar adni honfitársainak a keresztyén bibliaórákon.
Ősszel Kárpátaljára várják Viktor Janukovics ukrán elnököt – mondta Olekszandr Ledida, a megyei adminisztráció vezetője, majd hozzátette: Mikola Azarov látogatása még korábban esedékes.
A nők agya kisebb, de hatékonyabban működik, mint a férfiaké – állítják amerikai és spanyol kutatók közös tanulmányukban.
Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom.
Egy átlagos felhasználó havonta nettó hét órát tölt aktívan a Facebookon, így nem meglepő, ha néhányan úgy érzik, hogy néha kell egy kis szünet. A facebookozók közel kétharmada tudatosan kezeli a kérdést.
A „dizájner drogok” példátlan terjedésére hívta fel a figyelmet az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Szervezete (INCB) kedden közzétett éves jelentésében.
Nyílt titok, hogy Kárpátalján is több ezren éltek a magyar állam által felkínált visszahonosítás lehetőségével.
End of content
End of content