Megvan a világ leggazdagabb embere
A mexikói Carlos Slim már negyedik éve első a Forbes listáján. Bill Gates megőrizte a második helyét, de a Facebook-alapító Zuckerberg sokat rontott.
A mexikói Carlos Slim már negyedik éve első a Forbes listáján. Bill Gates megőrizte a második helyét, de a Facebook-alapító Zuckerberg sokat rontott.
Égő benzines palackot vagy robbanószerkezetet dobtak Vadim Rabinovics üzletember, az Arszenál Kijev futballcsapat volt tulajdonosa, az Összukrajnai Zsidó Kongresszus elnöke autója alá hétfőn Kijevben.
Ismeretlenek horogkeresztet, ötágú fekete csillagot és sértő szavakat festettek a krími muzulmánok legnagyobb vallási szervezetének épületére az ukrajnai Szimferopol városában – jelentette hétfőn a helyi és az országos média.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) amerikai nagykövete komoly következményekkel fenyegeti Kijevet a szervezeten belüli vámkötelezettségek növelése miatt.
A közelgő nőnap alkalmából március 7—10. között ünnepi rendezvénysorozatot szerveznek a kaszonyi termálfürdő és üdülőközpontban, melyre szeretettel várják a megyéből és a környékről érkező vendégeket.
Március 3-án megtartották a hatodik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács időközi képviselőválasztását.
Március 3-án Jánosiban a Barna György stadionban rendezték meg a beregszászi járási Téli Kupa két elődöntőjét.
A passió bemutatja, hogy milyenek vagyunk, de a kereszt Krisztusé, egyedül az övé – ezért helyettes áldozat -, a mienk pedig annak meg nem érdemelt üdvös gyümölcse.
Nagyböjt harmadik vasárnapján a kárpátaljai magyar görögkatolikus közösségek kereszthordozó körmenetet tartottak Beregszász városában.
Végéhez érkezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Felnőttképzési Központjának 2012-2013-as tanéve. Az ünnepélyes tanévzárót március 2-án, a Rákóczi-főiskola Esztergom termében tartották.
End of content
End of content