Páncélos kirándulási lehetőség az Árpád-vonal mentén
Egy találékony kárpátaljai vállalkozó páncélos felderítő járművel szervez kirándulásokat az Árpád-vonal bunkereihez a kíváncsi turistáknak.
Egy találékony kárpátaljai vállalkozó páncélos felderítő járművel szervez kirándulásokat az Árpád-vonal bunkereihez a kíváncsi turistáknak.
Képzeljétek el, hogy hazafelé utaztok a vonaton. Fáradtak vagytok. Lehajtjátok a fejeteket az ablaküvegre és az egyszer csak megszólal. Mostantól ez nem csak akkor lehetséges, ha elaludnátok a vonaton. A SkyGo nevű mobil alkalmazás segítségével az ablaküveg egyfajta rádióvá alakítható.
Kísérleti régészeti terepgyakorlatot szervezett július első napjaiban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke.
Oroszország három éven belül elkészíti a világ első úszó atomerőművét, amely energiával, hővel és ivóvízzel látná el a nehezen elérhető területeket. Az építés még 2007-ben kezdődött, az elmúlt két évben azonban nem volt rá pénz.
Tévhit, hogy az újszülött csak a 20-30 centiméterre lévő tárgyakat látja, és ugyancsak tévhit, hogy bármit is képes élesen látni.
– Nem lesz tandíjemelés az ukrajnai művészeti iskolákban – mondta Timofij Kohan, ukrán kulturális miniszterhelyettes a regionális kulturális szervezetek vezetőinek a kulturális-művészeti oktatás jelenlegi helyzetét és fejlődési lehetőségeit tárgyaló országos ülésén Lembergben.
Hétfőn markáns fronthatás nem terheli a szervezetet. Napokig tartó kellemes nyári idő várható, de a tudatos életmód most is alapvető fontosságú.
Szombaton még öt órát várakoztak az Ukrajnába tartó teherautók, most a személyforgalomban van egyórás torlódás.
A Felsőszinevéren megrendezett tábor utolsó napján, július 6-án elsőként a média került középpontba.
End of content
End of content