Politikai üggyé vált a rendőrök által elkövetett nemi erőszak
Ukrajnában országszerte tüntetések voltak egy nemrég rendőrök által brutálisan megerőszakolt és összevert nő miatt.
Ukrajnában országszerte tüntetések voltak egy nemrég rendőrök által brutálisan megerőszakolt és összevert nő miatt.
– Tavaly Magyarország több mint 170 ezer schengeni vízumot adott ki ukrán állampolgároknak – számolt be Bayer Mihály, a Magyar Köztársaság kijevi nagykövete az Ohljadacsnak adott interjúban.
A 800 lakosú Uzsok településnek 13 ásványvízforrása van. Sajnos azonban nem használják ki a gyógyvizekben rejlő lehetőségeket.
Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm lelkemet abban az időben. Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja….
Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén újra megáldották Kisszelmenc római katolikus templomát, miután befejeződött a több mint két évvel ezelőtt elkezdett belső felújítás. A templombelső restaurálása során új freskókat is festett a falakra, illetve a mennyezetre a magyarországi festőművész, Molnár Zsolt. A tiszaújlaki asztalosmester, Tóth Gyula új főoltárt, szentségházat, miséző oltárt és ambót, latin…
Átverés-e az új ukrán vámszabály?
Az Ungvári Magyar Főkonzulátus kárpátaljai ukrán és magyar tisztségviselőkből, felsőoktatási dolgozókból és újságírókból álló népes delegációt hívott meg Sátoraljaújhelyre, hogy az ukrajnai vendégek megismerhessék a magyar nyelvművelés fellegvárának számító zempléni várost.
Tanévzáró és egyben diplomaátadó ünnepséget tartott július 3-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RF KMF) Beregszászban, az intézmény Esztergom termében.
Az elmúlt években a szakadék szélén táncolt a hazai űrkutatás, de rövidesen Magyarország is csatlakozhat az Európai Űrügynökséghez. Ez többek között azért lenne jó, mert így elkerülhetnénk a technológiai rabszolgaságot, és minden területen nőne az ország érdekérvényesítő képessége.
A közép-kínai Szecsuán tartomány székhelyén álló rekordépület 500 méter hosszú, 400 méter széles és 100 méter magas. Alapterülete 1,7 millió négyzetméter, vagyis a magyar Országház alapterületének százszorosa. A méreteket jól szemlélteti, hogy abban 20 sydneyi operaház, az amerikai Pentagonból pedig három is elférne.
End of content
End of content