Betilthatják a műanyag zacskók használatát
A műanyag csomagolóeszközök felhasználásának korlátozásáról nyújtottak be törvénytervezetet a Legfelsőbb Tanácshoz.
A műanyag csomagolóeszközök felhasználásának korlátozásáról nyújtottak be törvénytervezetet a Legfelsőbb Tanácshoz.
2013 januárjában az ukrán államadósság összege 2,3 százalékkal, 65,989 milliárd amerikai dollárra nőtt – olvashatjuk a pénzügyminisztérium hivatalos honlapján.
Cigarettacsempészettel nemcsak honfitársaink vagy a szomszédos országokból érkező személyek foglalkoznak.
Már több mint 200 ezer tanulót regisztráltak a 2013-as emeltszintű érettségi vizsgákra Ukrajnában.
5,6 százalékkal emelkedik egy fél liter vodka ára Ukrajnában március 1-től, azaz legkevesebb 30,1 hrivnyába kerül majd.
A napokban a szlovákiai Kassán találkozott Petij Miroszlav, az Ungvári Bavka Megyei Bábszínház igazgatója és Gregorcsak Pavol, a Kassai Bábszínház vezetője. A felek három évre szóló alkotói együttműködési megállapodást írtak alá, jóváhagyták a közös munkatervet, és megosztották a tapasztalataikat.
A helyi magyar és ukrán nyelvű sajtó egyaránt sokat foglalkozott a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által a közelmúltban szervezett pedagógusgyűléssel.
„Mi a legviccesebb az emberekben?
A Földön valaha élt legnagyobb élőlények a hosszú nyakú, hosszú farkú dinoszauruszok, a szauropodák voltak. A növényevő dinoszauruszok nyakhossza elérhette a 15 métert, azaz hatszor akkora volt, mint a jelenlegi leghosszabb nyakú állat, a zsiráf nyaka, és ötször olyan hosszú, mint bármely más, a Földön valaha élt állatfajé.
End of content
End of content