Útipoggyász
Kamaszkorban elkezdünk lázadozni. A szüleink nem értenek meg, a tanárok még annyira sem, az egész világ ellenünk van…
Kamaszkorban elkezdünk lázadozni. A szüleink nem értenek meg, a tanárok még annyira sem, az egész világ ellenünk van…
Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.
Kik azok a protestánsok? Házasodhatnak-e a lelkészek? A hit csak az időseknek és a gyengéknek való?
Ha egy kanálnyi fahéjat szórunk a reggelinkre, azzal a kellemes íz mellett drámai mértékben csökkenthetjük vércukorszintünket.
Vasárnap 85. alkalommal adják át Los Angelesben az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kitüntetéseit, az Oscar-díjakat. Néhány érdekesség a filmvilág legrangosabb elismerésének történetéből.
Ritka képeket mutatott be a Daily Mail az első világháború nyugati frontján történő pusztításról, amely közel 7,5 millió emberéletet követelt.
Van, hogy az érezzük, nincs tovább. Hogy ennyi volt, menthetetlenek vagyunk. Elmúlt az első szeretet, elszúrtam, feladta Isten. Elesek, felállok, elesek, mintha visszafelé haladnék.
Hatvanhét méter hosszú és négy méter magas mozaikfal épült Torontóban Rubik-kockákból. A tervező John Chalom vette át a Guinness-rekordért járó elismerést, ugyanis ez lett a világ legnagyobb Rubik-kocka-mozaikja!
A roma gyermekek számára is elérhető lesz a magániskolák és gimnáziumok fakultatív programja. Az Élet a kezünkben projekt új lehetőségeket ad a romák társadalmi beilleszkedéséhez.
Az ungvári sétálóhíd Ungvár védjegye. Kiváló kilátás nyílik róla az Ung mindkét partjára, páratlan ungvári napfelkeltéknek lehetnek tanúi innen a gyalogosok.
End of content
End of content