Golfversenyen indul Andrij Sevcsenko
A korábbi Milan-legenda Andrij Sevcsenko nevét legutóbb akkor lehetett hallani, amikor az ukrán politikai életben próbált elhelyezkedni, most viszont inkább a profi golfozás felé kacsingat.
A korábbi Milan-legenda Andrij Sevcsenko nevét legutóbb akkor lehetett hallani, amikor az ukrán politikai életben próbált elhelyezkedni, most viszont inkább a profi golfozás felé kacsingat.
A hamisított készítmények a gyógyszerpiac öt százalékát teszik ki. Erről számolt be Pavlo Petrenko parlamenti képviselő, az egészségügyi minisztérium tevékenységének vizsgálatával foglalkozó ideiglenes bizottság tagja.
Amíg tavaly összesen három hepatitis A (vírusos májgyulladás) vírussal fertőzött beteget regisztráltak, addig számuk idén már eléri a hetvenet. A betegek többsége iskoláskorú. A védőoltásokat azonban a járási költségvetés nem tudja finanszírozni.
Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?!
Tizenötödik alkalommal nyílt meg csütörtökön Ungváron a Szülőföldem szép határa elnevezésű nemzetközi televíziós és rádiós fesztivál, amelyre ezúttal hat országból, köztük Magyarországról neveztek be a nemzetiségi kisebbségek életét és kultúráját bemutató médiaalkotásokat.
A TNS közvélemény-kutató intézet felmérésének adataiból az derül ki, hogy az ukránok többsége szükségesnek tartja a megvesztegetést. A megkérdezettek véleménye szerint a legtöbb korrupt személy a bírók, a rendőrök és a hivatalnokok között található.
Hozzávetőleg százezer éves változatos életformák bizonyítékaira bukkantak brit kutatók az Antarktisz jégpáncélja alatti Hodgson-tó üledékéből vett mintákban.
Szeptember 4-én és 5-én az ukrán és magyar kormány által megkötött, határ menti vízgazdálkodásról szóló szerződés végrehajtásának keretein belül a felek közösen felülvizsgálták a Tisza part menti szakaszát és a vízszabályozó létesítményeket, ezenkívül a Tiszaújlak–Badaló és Szalóka–Tiszasalamon határ menti területeket.
Magyarországon és Kárpátalja magyarságának körében egyaránt nagy visszhangot váltott ki az ukrán közlekedésrendészet (DAI) munkatársainak a közelmúltban magyarországi keresztény zenészeket ért repressziója. Mint arról lapunk is beszámolt, az egyik beregszászi gyülekezet meghívására érkezett, egyházi zenét játszó házaspárba a határ Tiszaújlaknál történt átlépését követően „kötöttek bele” a DAI-sok.
Mióta Fegyir Vascsuk vette át az Ungvári Nemzeti Egyetem irányítását, az oktatási intézmény kollégiumaiban lakó diákok havonta fejenként 100 hrivnyát fizetnek – állítja a zakarpattya.net.ua portál. A diákok és az UNE munkatársainak tanúsága szerint az így befolyó pénzt nem átlátható módon könyvelik el és használják fel, holott közel 400 ezer hrivnyáról van szó havonta.
End of content
End of content