Egy másfajta befejezés
ApCsel 2,1-22.41-42. 1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
ApCsel 2,1-22.41-42. 1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a kiesés elkerülése ellen küzdő Hoverla Krivij Rihben lépett pályára. A Kárpáti elleni nyugat-ukrajnai rangadó megnyerése után Olekszandr Szevidov csapata számára létfontosságú lett volna a pontszerzés ezen a találkozón.
Május 10-én maradandó zenei élménnyel gazdagodhattak azok, akik részt vettek a Vérke-parti városban a Beregszász Jam (örömzene a külvárosban) címet viselő zenei rendezvényen.
Elképesztő adat: a világ lakosságának kb. egyharmada szenved diabéteszben, vagy az azt megelőző pre-diabétesz állapotban.
Sokak által ismert tény, hogy a KMKSZ a huszti várban emléktáblával kíván tisztelegni nagy költőnk, Kölcsey Ferenc emléke előtt. A kerámiából készült domborművet már rég el is készítette a nagydobronyi ifj. Hidi Endre szobrászművész, rajta a költő portréja látható, illetve Huszt című epigrammájának két utolsó sora magyar és ukrán nyelven.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet szervezésében a kárpátaljai magyar tannyelvű középiskolák igazgatóhelyettesei május 17-én konferencián ismerkedhettek meg a projektpedagógiával és annak helyével, alkalmazásával az oktatói-nevelői folyamatok szervezésében.
A kárpátaljai keresztény szellemű oktatás egyik bástyája a kapuit 2001-ben megnyitott Munkácsi Szent István Líceum. Tanulni akaró magyar fiataljaink szívesen választják a munkácsi líceumot, mivel itt a magas színvonalon zajló „világi” oktatás mellett a lelki képzésre is nagy figyelmet fordítanak.
Október 19-én tartják Sándor István vértanú szalézi szerzetes boldoggá avatási szertartását a budapesti Szent István-bazilikában – jelentette be Ábrahám Béla, a szalézi szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hétfőn Budapesten adta át, a tudós testület 184. közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat. A díjátadó ünnepségnek ezúttal kárpátaljai származású résztvevője is volt.
Riasztó hírt közölt tegnap a galinfo.com.ua. A galíciai portál szerint a Lembergi Megyei Tanács képviselői le akarják rombolni a Vereckei-hágón „a magyar soviniszták” emlékjelét.
End of content
End of content