Gyümölcsöt teremjetek…
Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus.
Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus.
Ukrajna amatőr labdarúgó csapatai számára kiírt kupában sajnos az SC Beregvidék győzelme óta egyetlen klub sem képviselte Kárpátalját.
A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj olyan magyarországi és határon túli pedagógusokat részesít erkölcsi és anyagi elismerésben, akik kiemelkedő munkát végeznek a fiatal tehetségek kibontakozása érdekében.
4,4 millió hrivnyás pályázatot nyert el a 35 százalékban Olekszandr Ledida tulajdonában lévő Kárpátaljai és Halicsi Útépítő Vállalat a cserjési közigazgatási hivatal befejezetlen épületének óvodává alakítására.
Kicsit szomorúan olvastam minapi a Kampány határok nélkül című írásomhoz fűzött olvasói kommentárokat.
Kiderült, hogy Kárpátalján nincs szükség fizikatanárokra – írja ezzel kapcsolatban a Novini Zakarpattya.
A roma lakosság önszerveződésének Alapokmánya tartalmazná a munkácsi roma közösség garantált jogait és kötelességeit.
Augusztus 25-én az ungvári járási Szürtében, a katolikus templom kertjében álló Szent István-szobornál tartotta a helyi KMKSZ-alapszervezet hagyományos Szent István-napi megemlékezését.
A kipusztulással fenyegetett állatfajok spermabankját nyitották meg Tokióban, ahol az értékes anyagot a liofilezés, azaz a fagyasztva szárítás és víztelenítés technológiájával konzerválják. Az intézet kutatócsoportjának sikerült két veszélyeztetett főemlős és egy zsiráffaj spermáját tárolni az új módszerrel.
A tanév elején ajándékcsomagot kapnak az elsősök.
End of content
End of content