Nagyböjti gondolatok (24.)
Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom.
Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom.
Egy átlagos felhasználó havonta nettó hét órát tölt aktívan a Facebookon, így nem meglepő, ha néhányan úgy érzik, hogy néha kell egy kis szünet. A facebookozók közel kétharmada tudatosan kezeli a kérdést.
A „dizájner drogok” példátlan terjedésére hívta fel a figyelmet az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Szervezete (INCB) kedden közzétett éves jelentésében.
Nyílt titok, hogy Kárpátalján is több ezren éltek a magyar állam által felkínált visszahonosítás lehetőségével.
22 ország 58 szakújságírójának döntése alapján, összesen 414 ponttal a hetedik generációs Volkswagen Golf a 2013. év autója.
Teológiai tanulmányaim egyik legértékesebb hozadéka, hogy lehetőségem nyílt beletekinteni a Biblia eredeti szövegeinek a mélységeibe. Lélegzetelállító üzenetek rejlenek egy-egy héber vagy görög szó, vagy nyelvtani forma mögött. Olyan üzenetek, amelyeket a magyar szövegből rettentő nehezen érthetünk csak meg.
Karádi László, a kitűnő kárpátaljai nyelvész és irodalmár egykor a Beregszászi 4-es Számú Kossuth Lajos Középiskola tanára volt.
Május negyedikén ismét ringbe lép Vladimir Klicsko: az ukrán ökölvívó Mannheimben a német-olasz kettős állampolgárságú Francesco Pianeta ellen védheti meg négy nehézsúlyú világbajnoki övét – erősítette meg a 36 éves bokszoló menedzsmentje.
Legalábbis erre utal az ellenzéki zakarpattya.net. ua minap „Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség a Régiók Pártja abszolút szatellitjévé válik” címmel megjelent írása.
Az Ice-Land korcsolyapályát üzemeltető vállalat és a Festői Ruszinvidék ifjúsági szervezete közös akciót indít Védd az egészséged – cigaretta helyett korcsolyázz címmel.
End of content
End of content