Van ahol nőttek a reálbérek
Ukrajnában a reálbérek március folyamán 5,4 %-kal nőttek februárhoz viszonyítva, az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest pedig a munkabérek 10,5 %-kal nőttek – közölte az Ukrán Állami Statisztikai Bizottság.
Ukrajnában a reálbérek március folyamán 5,4 %-kal nőttek februárhoz viszonyítva, az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest pedig a munkabérek 10,5 %-kal nőttek – közölte az Ukrán Állami Statisztikai Bizottság.
Francia kutatók új mérései alapján a Föld belső magja jóval forróbb, mint a korábbi kísérletekből gondoltuk: akár hatezer Celsius-fokos is lehet, ilyen meleg van a Nap felszínén is.
A tervek szerint az ifjúsági szervezetek egységes hálózatát hozzák létre Kárpátalján – tudhattuk meg a Kárpátaljai Ifjúsági Civil Szervezetek április 25-i konferenciáján, melyet a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalhoz tartozó Ifjúsági Kezdeményezések Civil Tanácsa szervezett.
Beregszász – Magyarország protektorátusa alatt? – ezzel a nem túl barátságos címmel közli soron következő magyarellenes cikkét a nacionalista Szvoboda párthoz közel álló zakarpattya.net. ua.
Április elsejei adatok szerint 37 különböző felekezet 1769 vallási szervezete van bejegyezve a megyében – adták hírül azon a tanácskozáson, amelyen Ivan Baloga, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és a vallási felekezetek képviselői találkoztak.
Berlini példára 2013. július elsejétől Kárpátalján is bevezetik az idegenforgalmi adót, mely a hotelek és a szállodák napidíjának öt százalékát jelenti.
Április 19–20. között negyedik alkalommal szervezett nemzetközi imagológiai konferenciát Csíkszeredában a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke, a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság (ALGCR) és a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája.
Újabb lépést tett bajnoki címének megvédéséhez a Kárpáti.
Huszonhét évvel ezelőtt, 1986. április 25-ről 26-ára virradó éjszaka az Ukrajnában működő csernobili atomerőmű negyedik blokkjában robbanás történt.
Megérkezett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és kísérete Beregszászba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára (II. RF KMF).
End of content
End of content