Kárpátalja

  • Létrejött a Termini Egyesület

    Amint erről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapja is beszámolt, a határon túli magyar tudományosság szempontjából lényeges eseménynek adott otthont február 20-án az MTA Nyelvtudományi Intézetének épülete. Közel 30 magyar nyelvész nyolc ország képviseletében azért gyűlt össze ezen a napon Budapesten, hogy részt vegyenek a Termini Egyesület alakuló ülésén.

  • Nemzetközi konferencia az anyanyelv világnapján

    Az ENSZ 1999-ben nyilvánította február 21-ét nemzetközi anyanyelvi nappá. Ezen a napon az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának kulturális albizottsága a Magyar Tudományos Akadémiával, az MTA Nyelvtudományi Intézete Többnyelvűségi Kutatóközpontjával, a Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézettel és a British Council magyarországi képviseletével együttműködve Budapestben szervezett rangos szakmai konferenciát A kulturális és nyelvi sokszínűség lehetőségei és korlátai…

  • Aki tizennyolc évet várt hazai elismerésre

    Kilencvenegy éve hunyt el az első magyar orvosnő. Hugonnai Vilma grófnő az első magyar asszony volt, aki elvégezte az orvosi egyetemet. Idegen országban tanult, sokáig váratott magára, míg elismerték tudását hazájában is. Kitartásának köszönhetően elérte célját, s akaratereje számos nőtársa számára szolgált példaképül később is.

  • Gajdos nem maradhatott tagja saját pártjának

    Titokban választott magának új elnököt az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pártja, az UMDP. Pontosabban szólva, az UMDSZ lapja, a Kárpáti Igaz Szó elfelejtett beszámolni az UMDP tisztújító közgyűléséről, ahol állítólag elnökké választották Péter Csaba megyei képviselőt. Érdekes módon más újságot sem hívtak meg. Az események fényében felmerül a kérdés: Volt egyáltalán közgyűlés?

  • Hogyan váljunk sünné, avagy lehetséges-e az „ukrán csoda”?

    A probléma nem abban áll, hogy rászuszakoljuk Ukrajnára a siker kész modelljét, amely valahol Koreában bevált: ez már csak azért sem lehetséges, mert túl kevés hozzá a koreaink – állítja a Dzerkalo tizsnya hetilap internetes változatában megjelent, s most olvasóink figyelmébe ajánlott írásában Volodimir Dubrovszkij közgazdász.

  • Útipoggyász

    Kamaszkorban elkezdünk lázadozni. A szüleink nem értenek meg, a tanárok még annyira sem, az egész világ ellenünk van…

End of content

End of content