Ukrajna: Feloszlathatja a parlamentet az elnök
Viktor Janukovics ukrán elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy feloszlatja a parlamentet.
Viktor Janukovics ukrán elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy feloszlatja a parlamentet.
Április 13-án kezdődik a beregszászi időközi polgármester-választási kampány – jelentette be Volodimir Scsurenko, a polgármester-választási bizottság elnöke.
A mezőgazdasági őstermelők adómentességének eltörlése miatt az élelmiszerek ára 10 százalékkal növekedhet. Az agráregyesületek becslése szerint az adótörvény módosítása 19 milliárd hrivnya többletköltséget jelentene a mezőgazdasággal foglalkozók számára.
Huszonhárom nyelven tud egy 16 éves New York-i fiú, egyebek közt beszéli a hébert, a szuahélit, az arabot, a kínait, de japánul és hindiül sem tudják „eladni”.
Április 6-tól az ukrajnai vonatokon csak névre szóló jegyekkel lehet utazni.
A negyeddöntők első mérkőzéseivel folytatódtak a küzdelmek a Kárpátalja Kupában.
Nehéz mérkőzéseken van túl a Kárpáti az ukrán női kézilabda Szuperligában.
A 2013-2014-es vonatmenetrend szerint, mely hagyományosan május utolsó vasárnapján lép érvénybe, Nyugat-Ukrajna területén a Lembergi Vasút 22 pár személyszállító vonatja, illetve 17 pár egyéb vasúttársasághoz tartozó személyszállító vonat közlekedik majd.
Tekintettel az Európai Unióban végbemenő folyamatokra és az ukrajnai elnökválasztásra, az Ukrajna–Európai Unió (EU) társulási megállapodás aláírását 2O15 nyarára-őszére halaszthatják – fogalmazott Szerhij Tolsztov, a Politikaelemző és Nemzetközi Kutatási Intézet igazgatója az Ukrán Tudományos Akadémia Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete által szervezett konferencián.
Az orosz Jugo-Zapad társaság tulajdonában lévő kőolajvezeték vizsgálata során április 9-én, kedden a Beregszászi járásban található Rafajna község közelében, a településtől körülbelül 500 méterre az ellenőrök olyan nyomokra bukkantak, amelyek illegális kőolaj-elvezetésre utalnak – tájékoztatta a rendőrséget a Prikarpatzahidtrans dubrinicsi állomásának helyettes vezetője.
End of content
End of content