Palacsintával várják a vendégeket az idei ungvári farsangon
Az idei ungvári farsang változatos szórakozási lehetőségeket ígér az idelátogatóknak.
Az idei ungvári farsang változatos szórakozási lehetőségeket ígér az idelátogatóknak.
A Donyecki területen a Szolenaja folyó vize ezidáig érthetetlen okokból vérvörössé változott, a benne élő halak pedig elpusztultak.
A csapadékos időjárás miatt áradnak a folyók a Felső-Tisza vidékén, a Tiszán, a Túron, a Szamoson és a Krasznán is kisebb mértékben emelkedett a vízállás.
Már sokat idéztük: „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” És természetesen aki meg akarja tartani ezt a szentenciát (mert leginkább csak annak lehet hívni az összefüggésből kiragadott igeverseket!), az odafigyel, hogy mit BESZÉL.
2013. január 1-től nem a műszaki nyilvántartási hivatalok (BTI) végzik az ingatlanok adásvételének állami bejegyzését Ukrajnában – a feladatot ezentúl a közjegyzők látják el.
Már nemcsak ellenzéki politikusok, de újságírók és üzletemberek is panaszkodnak Ukrajnában arra, hogy a hatalom törvénytelenül lehallgatja telefonbeszélgetéseiket, és ellenőrzi az elektronikus levelezésüket – írta a Korreszpondent című hetilap a hétvégén megjelent számában.
Ukrajna keményen küzdött annak érdekében, hogy haditengerészete tengeralattjárós kultúráját feltámassza, illetve megtartsa. Az ország gazdasági helyzete persze nem tette lehetővé új tengeralattjáró beszerzését, így azzal kellett gazdálkodnia, ami adott volt: egy kivénhedt, még a Szovjetuniótól örökölt Foxtrot-osztályú kövület.
Az ukrán Jana Semjakina nyerte a Westend női párbajtőr Grand Prix versenyt Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, miután a döntőben legyőzte az orosz Anna Sivkovát 2013. február 3-án.
Sorra nevezik meg a március 3-ra kitűzött időközi megyei tanácsi választásokon indítani szándékozott jelöltjeiket az ukrajnai pártok kárpátaljai megyei szervezetei.
1. Az ókori egyiptomiak porrá zúzott ökörpatából, égetett tojáshéjból, mirhából és vulkáni hamuból álló „fogkrémmel” tisztították fogaikat.
End of content
End of content