Főhajtás Fodó Sándor sírja előtt
Születésének hetvenharmadik évfordulója alkalmából koszorúzással tisztelegtek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapítójának sírja előtt Visken.
Születésének hetvenharmadik évfordulója alkalmából koszorúzással tisztelegtek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapítójának sírja előtt Visken.
Egy ősrégi Csepel teherautóban készítenek röntgenfelvételeket a betegekről a dél-ukrajnai Odessza városában – adta hírül szerdán a Tajmer ukrán hírportál.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett „A kárpátaljai magyar oktatás helyzete és lehetőségei a nyelvtörvény tükrében” témájú konferencia állásfoglalása:
Február 20-22. között immáron 17. alkalommal rendezték meg a KyivBuild építőipari szakkiállítást, amelyen sok év kihagyás után idén Magyarország kollektív nemzeti standdal jelent meg.
„Hű az Isten, aki elhívott titeket” – helyezte a Pál korintusbeliekhez írott első levelében olvasható igét a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) február 23-án megtartott közgyűlése résztvevőinek, illetve a felszentelésre váró két lelkész – Iván Gusztáv és Sápi Zsolt – szívére helyezte Zán Fábián Sándor püspök.
Társkereső szolgáltatást indít a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom – jelentette be a civil szervezet vezetője február 26-án, a budapesti sajtótájékoztatóján.
„Boldogan mentem a ködben, és ezt gondoltam: végre!
– Nem lehet egyszerre a Vámunió tagjává válni és az Európai Unióval elmélyült szabadkereskedelmi zónát létesíteni. A kettő együtt nem lehetséges – mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az EU-Ukrajna csúcstalálkozó után Brüsszelben.
A Nagydobronyi Középiskola újra megnyitotta kapuit a szép magyar beszéd előtt, és idén is helyet adott a Kazinczy szépkiejtési verseny megyei fordulójának.
A hatóságok tájékoztatása szerint egy gépkocsiból lőttek rá Kirilo Kosztenko polgármesterre a városháza előtt.
End of content
End of content