A rák kockázatát növelő új génvariációkat találtak
A mell-, a prosztata- és a petefészekrák kockázatát növelő génvariációkatt fedeztek fel.
A mell-, a prosztata- és a petefészekrák kockázatát növelő génvariációkatt fedeztek fel.
Sajnos úgy alakult, hogy a kérészéletű miniállam, Karpatszka Ukraina 1939. március 15-i kikiáltásának évfordulója évről évre súlyos megpróbáltatást jelent a kárpátaljai magyarság számára. Több mint 70 évvel a történtek után még mindig az akkor történtek következményeit nyögjük.
Alulírott Margitics Jároszláv, a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség segédlelkésze ezennel nyilatkozom és kategorikusan elhatárolódok a 2013. március 16-án Beregszászban történt fáklyás felvonulástól és egyben az általuk vallott elvektől, s különösen az akkor este skandált magyarellenes megnyilvánulásaiktól! Minden nacionalista megnyilvánulást elítélek!
A megyében működő lakhatási programok 2012-es eredményeiről, illetve az idei tervekről tartottak sajtótájékoztatót március 27-én.
„Maga a lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8, 17)
A múlt heti rendkívüli havazás négy napja alatt a szakértők legszerényebb számításai szerint is egyedül Kijev közel 25 millió dollárt veszített, Ukrajna egészét tekintve pedig a veszteség elérheti a 3 milliárd dollárt – állítja a Fokuszra való hivatkozással az Ukrajinszka Pravda.
A Szinevéri Nemzeti Park környezetvédelmi szemináriumot rendezett a helyi iskolák felső tagozatos tanulói számára, melynek a Felsőkalocsai (Nehroveci) Általános Iskola adott otthont.
A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt.
Ukrajna a jövőben is gyors gazdasági növekedésre képes ország lesz, Magyarország pedig szeretne részt venni ebben a fejlődésben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Mikola Azarov ukrán kormányfővel.
A volt világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyik világossal legyőzte az azeri Tejmur Radzsabovot a Londonban zajló sakkvilágbajnok-jelölti torna csütörtöki, 11. fordulójában, s ezzel feljött a második helyre.
End of content
End of content