El lehet aludni a volánnál egy kínai autóban
Önállóan kormányzó, így a sofőrnek a szundítást is engedélyező autón dolgozik a kínai hadsereg.
Önállóan kormányzó, így a sofőrnek a szundítást is engedélyező autón dolgozik a kínai hadsereg.
A spanyolországi Marbellán zajló Impact-kupa utolsó fordulójában a Ferencváros a szintén veretlen Steaua Bucuresti-tel mérkőzött.
Volodimir Ferenc a pravda.com.ua portálon minap megjelent elemzésében azt kutatja, miként lehetne nemzetállamá alakítani a ma reménytelenül sodródó Ukrajnát. Meglehet, hogy egy magára valamit is adó kisebbséginek csípőből el kell utasítania a szerző által felvázolt nemzetállami jövőnek még a lehetőségét is, ha meg akar maradni annak, aki, a cikk mégis méltó az olvasó figyelmére. Ferenc…
A Miniszteri Kabinet első emberének, Mikola Azarovnak a havi keresete bruttó 33 980 hrivnya. Az alapbér összegét a kormányfő elnöki rendeletben határozza meg, a prémiumokról viszont a Kabinet dönt.
Egy tanulmány kimutatta, hogy a koffein nagyobb hatással van a férfiakra, mint a nőkre, és hogy ezek a hatások 10 perccel a bevitel után kezdődnek. És ellentétben azzal, amit eddig gondoltunk, kimutatták azt is, hogy a koffeinmentes kávé is éberséget kelt.
Ahogy arról lapunkban már beszámoltunk, Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke a Verecke Alapítvány segítségével a közlemúltban jelentős anyagi támogatásban részesítette Kárpátalja magyar egyházi, oktatási és kulturális intézményeit. A támogatások eljuttatása az érintettekhez a KMKSZ közreműködésével valósult meg.
Emberi vesét hoztak létre őssejtekből brit tudósok, az áttörés eredményeként a transzplantációra váró betegek majdan saját szerveiket „növeszthetik”.
A hírt Viktor Pohorelov polgármester jelentette be.
Amint arról beszámoltunk, drágul az ungvári belvárosi közlekedés gerincét alkotó iránytaxik, azaz „marsrutkák” viteldíja.
Január 22-én hajnali 4 óra körül riasztották az illetékes tűzoltóságot, hogy kigyulladt az Ungvári járás Pidhorb (Hegyfark) községi óvodája.
End of content
End of content