Győzelemmel kezdett a magyar válogatott
Január 12-én megkezdte szereplését a magyar válogatott a Spanyolországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon.
Január 12-én megkezdte szereplését a magyar válogatott a Spanyolországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) égisze alatt működő Kárpát-ismereti Tudományos Kutatóintézetet 1992-es megalakulása óta először fenyegeti a bezárás veszélye.
Tisztasági gyűrű és ami mögötte van
A melegek jogaiért tüntettek félmeztelenül a Femen ukrán nőjogi szervezet aktivistái vasárnap a Szent Péter téren, egy időben a melegházasság elleni franciaországi tüntetéssel.
Az orosz és az ukrán vezetés nem lát ellentmondást aközött, hogy a két ország egyszerre igyekszik szorosabbá tenni kapcsolatát Európával, és eközben erősíteni együttműködésüket a FÁK-térségben – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugat-ukrajnai Csernyivciben, ahol ukrán kollégájával, Leonyid Kozsarral találkozott.
A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) rendezésében négynapos ikonfestő lelkigyakorlatnak adott otthont január 9-től a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum.
Az energiatakarékos kompakt fénycsövek egyre nagyobb teret hódítanak az áramszámla mérséklését szem előtt tartó háztartásokban és vállalatoknál.
A tavalyi, az egész szezonra jellemző kiemelkedően magas káposztaár következtében mind több termelő dönt a fejes káposzta termesztése mellett – mondta el lapunknak Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója. A termelésre való felkészülésnek meghatározó eleme a megfelelő fajta kiválasztása, ezért a fejes káposzta fajtaválasztásának szempontjairól kérdeztük a…
A fekete csoki sok hasznos hatása mellett gyógyír a köhögésre. Egy kutatás kimutatta, hogy a kakaóbabban lévő egyik összetevőnek van ilyen hatása.
A németországi Ludwig Maximilian Egyetem fizikusai egy kísérletben sikerrel törték át a tudomány egyik legismertebb korlátját: ha csak néhány ezermilliomod Kelvin-fokkal is, de sikerült az abszolút nulla fokként ismert 0 Kelvin, vagyis -273,15 Celsius-fok alá menniük.
End of content
End of content