A nemzeti bank stabil árakat ígér, azonban a szolgáltatások drágulnak fognak
2013-ban az élelmiszer, ruházati termékek és háztartási cikkek ára stabil lesz – közölte Valerij Litvickij, az Ukrán Nemzeti Bank tanácsának vezetője.
2013-ban az élelmiszer, ruházati termékek és háztartási cikkek ára stabil lesz – közölte Valerij Litvickij, az Ukrán Nemzeti Bank tanácsának vezetője.
Január 9-én Donyeckben a csapból átlátszó víz helyett sáros, vöröses-barna víz folyt, melyhez igen rossz szag is társult.
Európa olyan újév elé tekint, amely tele van nem könnyen megoldható problémákkal.
Az alvás mindennapjaink nélkülözhetetlen része, ezért nem meglepő, hogy a szakemberek folyamatosan vizsgálják az egészségre gyakorolt hatásait. Ezek a 2012-ben közzétett legfontosabb, alvással kapcsolatos kutatási eredmények.
Ukrajnában nincs gazdasági szabadság – legalább is ez szerepel a Heritage Foundation alap sajtóközleményében, melyet a Wall Street Journal szakértői is szerkesztettek.
Józan Lajos huszti református lelkipásztor dolgos és lelkiismeretes emberként nemcsak a gondjaira bízott kicsiny gyülekezet lelki istápolásán munkálkodik, hanem lehetőség szerint építi-szépíti az egyházközség tulajdonában lévő, építészetileg is egyedülálló templomot, valamint a parókiát. A közelmúltban a parókia újult meg náluk.
Egy felmérés szerint az újév tájékán külföldre utazó ukránok több mint 60 százaléka nem a meleg tengerpartot választja, hanem valamelyik síparadicsomot. Hasonló trendek figyelhetők meg országon belül is, ahol toronymagasan a Kárpátok vezetnek a téli üdülés célpontjai között. Érdekes tendencia ugyanakkor, hogy ma már a téli üdülésre vágyóknak közel a fele külföldi úti célt választ…
A Tiszaásványi Általános Iskola a 2012-es évben több pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alaphoz a kisösszegű és a központi keret terhére. A négy beadott anyagból egy elbírálása pozitív lett.
A Magyar Cserkészszövetség nemrég ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. A cserkészek a centenárium alkalmából a Magyar Országgyűlés Felsőházi termében tartottak emlékülést, ahol Kövér László házelnök „a hálás nemzet köszönetének jeleként” Arany Országgyűlési Emlékérmet adományozott többek között a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetségnek (KáMCSSZ). Ebből az alkalomból arra kértük Popovics Pált, a KáMCSSZ elnökét, hogy mutassa be olvasóinknak a…
Nyílt levél érkezett a mukachevo.net szerkesztőségének címére, melyet az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektorához intéztek. A levélben azt kérik, hogy az intézmény vezetője figyeljen oda R. A. Oficinszkij professzor tevékenységére.
End of content
End of content