Elmúlhat
Az idő múlik, mi pedig múlunk vele. És talán szívesebben nézek tükörbe én is három évvel ezelőtt, mint ma.
Az idő múlik, mi pedig múlunk vele. És talán szívesebben nézek tükörbe én is három évvel ezelőtt, mint ma.
Az űrben tartózkodó ember teste akár három százalékkal is megnyúlhat, állítják a NASA kutatói. Ez azt jelenti, hogy egy 180 centiméteres ember öt centimétert is nőhet a mikrogravitáció miatt.
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2012-es teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, melyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn.
Több mint hét évtized után, az egyik közösségi internetes portál segítségével találta meg egymást két, a II. világháború elején szétszakított idős boszniai nőtestvér. A nővérek egyike sem tudta, hogy nem is túl messze, „mindössze” 200 kilométerre élnek egymástól.
Kutatók szerint a légszennyezés miatt nehezebb lett a kilogramm hivatalosan elismert etalonja ahhoz képest, amikor 1875-ben bemutatták a világnak.
A Simon Wiesenthal Központ az antiszemiták és zsidósértők top tízének ötödik helyére sorolta Oleh Tyahnibokot és Ihor Mirosnicsenkót, az ukrán Szvoboda párt két tagját – jelentette be a TSZN.
A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet égisze alatt rendeztek versenyt az orosz fővárosban, melyen 20 ország termelői mutatták be termékeiket.
Ukrán sajtójelentések szerint 2012 végére 22,8 százalékos, több mint 7 milliárd dolláros volt a csökkenés az előző évihez képest.
Úgy nézett magába, mintha mélységes kútba pillantana. Amit látott, rémülettel töltötte el.
Lehallgató készüléket talált lakásában az Ekszpresz című ukrán lap egyik újságírója – adta hírül hétfőn az ukrán sajtó az érintett lapjának közlése alapján.
End of content
End of content