Ukrajna egyre távolabb táncol az Európai Uniótól
Ukrajna hosszú ideje őrlődik az Európai Unió és a Oroszország között.
Ukrajna hosszú ideje őrlődik az Európai Unió és a Oroszország között.
Működésének első három napja alapján aligha lehet megítélni, hogy valójában milyen is az új Legfelsőbb Tanács.
Kikövetelni értelmetlen, kiérdemelni nehéz
December 12-én a megyei közigazgatás bemutatta a megyei oktatási főosztály új vezetőjét.
Érdekes eredményt hozott a hétfő este lezárt Facebook szavazás, ahol a felhasználók a korábban bejelentett változásokról mondhatták el véleményüket: habár a voksolók 88 százaléka ellenezte (az életbe lépő) változásokat, a 668 500 fős részvétel kevés volt a szavazás érvényességéhez, hiszen az 150-300 millió ember szavazatát igényelné.
Franciaországban harcsákat filmeztek le, ahogy sikerült galambokat fogniuk a vízparton.
Négyszer nagyobb az esélye annak, hogy egy csecsemő a bölcsőhalál áldozata lesz, ha az édesanyja dohányzik a terhesség ideje alatt, mint akkor, ha az anya nem szív cigarettát – derül ki egy friss kutatásból.
A osztrák Kleine Zeitungnak adott interjújában lényegében kizárta az Osztrák Nagydíj versenynaptárba kerülését Bernie Ecclestone.
Ukrán bankárok arról számoltak be, hogy az utóbbi hetekben a lakosság tömegével váltja át külföldi valutáját hrvinyára.
Első – és talán utolsó – alkalommal volt kapható az Egyesült Államokban egy rendkívül ritka belga sör, amelyet egy trappista kolostorban állítanak elő, és amelyet a szakirodalom, valamint a rajongók is a „világ legjobb sörének” kiáltottak ki. A Westvleteren XII névre hallgató sört pár óra alatt elkapkodták.
End of content
End of content