Védd magad!
Ne áltassuk magunkat, bármelyikünkkel előfordulhat, hogy megtámadnak az utcán vagy olyan helyen, ahol egyáltalán nem számítunk rá.
Ne áltassuk magunkat, bármelyikünkkel előfordulhat, hogy megtámadnak az utcán vagy olyan helyen, ahol egyáltalán nem számítunk rá.
Az átlagos ellátmány is igen alacsony.
A történet 2011 májusának végén kezdődött, amikor az akkor még hivatásos katonaként, mesterlövészként egy ungvári katonai alakulatnál szolgáló Demeter Béla a rafajnai Sas-erdőben talált egy fészekből kidobott sasfiókát (legalábbis akkor még így hitte). Az állatfelcser végzettségű fiatalember hazavitte a kismadarat, majd az internet segítségével kiderítette, hogy nem sast, hanem egerészölyvet talált, illetve azt, hogy hogyan…
Így előznék meg a leértékelést.
Firczák Gyula (1836—1912) munkácsi püspök halálának 100. évfordulója alkalmából november 22-én kiállítással egybekötött emlékkonferenciát tartottak a Rákóczi-főiskolán.
Minden játékos kedvű család aktivitására számítunk a most induló rejtvény rovatunkban.
Én szörnyen rendetlen vagyok. A ruháim hatalmas kupacokban hevernek a padló minden négyzetcentiméterén, minden fiók, szekrény, ágyalj tömve van kacatokkal, a szoba egyik végéből a másikig csak hatalmas lépésekkel, szinte már ugrásokkal tudok csak eljutni.
Húsz magyar kézműves betlehem szerepel a Rómában november 22-én megnyílt nemzetközi betlehemkiállításon.
Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint Őze István, az idén 127 éves Újpesti Torna Egylet (UTE) klubigazgatója pénteken ünnepélyes keretek között aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében a versenyző az UTE-ben folytatja a pályafutását.
Ahogy fanyar humorral mondani szokták, a természeti katasztrófákat azért nevezik el nőkről, mert amikor mennek, akkor elviszik a házat és az ingóságokat. Mi azonban a tényleges háttere annak, hogy melyik hurrikán milyen néven híresült el?
End of content
End of content