Váratlan Sahtar-vereség a fővárosban
Az ukrán első osztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén az utolsó előtti helyezett Hoverla a Csornomorecet látta vendégül.
Az ukrán első osztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén az utolsó előtti helyezett Hoverla a Csornomorecet látta vendégül.
Ukrajna több mint húsz éves függetlensége óta most először kezdett novemberben Európából földgázt importálni, amire amiatt kényszerült, hogy Moszkva továbbra sem hajlandó engedni Kijevnek a gáz árából, csakis olyan feltétellel, amibe Ukrajna egyelőre nem akar beleegyezni.
Nyilvánosságra hozták a 2012-es ukrajnai parlamenti választások eredményeit.
Az Ökumenikus Segélyszervezet és az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ közösen valósította meg azt a félmillió eurós programot, amely az Európai Unió Magyarország—Szlovákia—Románia—Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Programjának keretében jöhetett létre. A magyar-ukrán együttműködésben 2011-ben indult kétéves projekt a két ország egy-egy régiója (kárpátaljai, illetve miskolci) hátrányos helyzetű csoportjainak nyújtott munkaerő-piaci képzéseket. A Partnerség…
Főiskolai végzősök és a tudományos utánpótlás címmel szervezett konfereciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége.
Kezdetét vette Ukrajnában az az információs-felvilágosító kampány, amely törvényjavaslatot terjesztett elő a dohányzás betiltásáról a vendéglátó-ipari egységekben.
Játékos és egyben ünnepélyes keretek között felavatták a BMG elsős diákjait.
Az október 28-i parlamenti választások előtt a beregszászi járási Hubert Vadászklub területén egy „elit épületben” találkozott a Régiók Pártja (PR) megyei elitjének egy része, ahol megállapodások születtek a tisztségek újraelosztásáról egyik vagy másik régiós jelölt győzelme esetére – jelentette a zakarpattya.net.ua.
2013. január 1-től kizárólag az Állami Migrációs Szolgálat (DMSZ) fogja kiadni Ukrajnában az útleveleket – közölte Mikola Kovalcsuk, a szolgálat vezetője.
A 68 évvel ezelőtt Szolyvára terelt, majd onnan a Gulág haláltáboraiba vitt aknaszlatinai magyar férfiakról emlékezett meg egy nyolctagú csapat. Elődeik útját követve Aknaszlatinától Szolyváig 129,8 kilométert gyalogoltak, ezzel is emlékeztetve mindenkit az 1944-ben népünk ellen elkövetett szörnyű gaztettre, a magyar férfiak haláltáborokba hurcolására.
End of content
End of content