Csökkenhet az autók importvámja
Módosulnak a vámtarifaszámok is.
Módosulnak a vámtarifaszámok is.
Három egymással vitázó nézet kezd megszilárdulni az egyházban – mondta a dunamelléki püspök az egyházkerület november 8-ai közgyűlésén, Budapesten.
Kárpátaljai Megyei Tanács pénteki ülésén elnapolta az új nyelvtörvény végrehajtásával kapcsolatos intézkedések megvitatását.
Egy hegedűs a világ leggyorsabb embere – agyilag.
Egyre megalapozottabbnak tűnik az aggodalom az aeroszolizálódott, vagyis levegőben terjedő ebolavírus miatt. Egy kanadai tudóscsoport kimutatta, hogy az eddigi leghalálosabb ebolavírusról van szó; kísérleteik során azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a vírus különböző fajok között is terjed, anélkül, hogy az állatok közvetlenül érintkeznének egymással. Ez jogosan tűnhet aggasztónak, ugyanis az ebola eddig csak a testfolyadékokkal,…
A beregszászi római katolikus egyházközség gyűjtési akciót szervez a templom felújítására, illetve a templomot körülvevő terület rendezésére.
Pénteken fronthatás nem érvényesül, ám borús, nyirkos idő rontja a közérzetet. A napokban jelentősen emelkedhet a légszennyezettség.
Kiélezett küzdelem várható a vasárnapi Formula–1-es Amerikai Nagydíján a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) és Fernando Alonso (Ferrari) között. Amennyiben a német pilóta tíz ponttal többet szerez, mint a spanyol, megvédi címét és sorozatban harmadszor lesz világbajnok.
A televízióban bemutatott filmek némelyikében gyakran felbukkannak süteményt áruló iskolások vagy cserkészek, akik az utcákat szorgalmasan járva próbálják meg „rásózni” portékájukat a járókelőkre. A jelenség a valóságban is létezik, és egy nagyon szép kezdeményezést takar: a fiatalok ugyanis a sütik eladásából befolyt összeggel próbálják meg finanszírozni osztályuk vagy cserkészcsapatuk rendezvényeit.
A járványszerűen terjedő rákos megbetegedések miatt végveszélybe került tasman ördögök egy csoportját egy apró ausztrál szigetre költöztetik, hogy ott önfenntartó populációvá válva javítsák a faj túlélési esélyeit.Brian Wightman, Tasmania környezetvédelmi minisztere szerdán elmondta, hogy 14, bizonyítottan egészséges, fogságban született erszényest küldenek csütörtökön a Maria-szigeti természetvédelmi területre. Hozzátette: ez az eddigi legnagyobb lépés a faj fennmaradásáért…
End of content
End of content