Magyarországi delegáció érkezett az UNE fogorvosi karára
Nemrégiben magyar tudósokból álló küldöttség látogatott az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) fogorvosi karára.
Nemrégiben magyar tudósokból álló küldöttség látogatott az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) fogorvosi karára.
November 8-án az Európa Liga csoportkörének 4. fordulóját rendezték.
A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma Kárpátaljai Megyei Ügyosztálya október 31-én gyűlést tartott, amelyen összegezték a 2012-es év eddigi eseményeit. A tanácskozáson részt vettek a rendkívüli helyzetek ügyosztályának kárpátaljai vezetői és munkatársai, valamint a városi és járási polgárvédelmi szolgálatok képviselői.
Kőkorszaki „csúcstechnológiát” alkalmazott 71 ezer évvel ezelőtt a fekete kontinensen a Homo sapiens, kreativitásának tárgy bizonyítékait egy nemzetközi kutatócsoport tárta fel Dél-Afrikában, Mossel Bay város közelében egy barlangban.
Nem sokkal a szovjetrendszer kárpátaljai berendezkedése után a sztálini rezsim megveszekedett dühvel fordult a görögkatolikus egyház ellen, s amelyik parochus nem volt hajlandó áttérni a pravoszláv hitre (nem akart aposztáziát elkövetni), „az állam ellenségeként” elítélték, s hosszú évekig raboskodhatott a Gulágon, az egyházáért kiálló Romzsa Tódor püspököt pedig „egyszerűen” meggyilkolta a KGB.
Kimi Räikkönen elismerte, megkönnyebbülésként élte meg, amikor 2009 végén elhagyta a Forma-1 egyik, ha nem a legpatinásabb alakulatát, a Ferrarit.
Az ausztrál tündérmadarak új szintre emelték a fészek biztonságát, jelszóval védik meg saját fiókáikat a kakukkfiókáktól. Nincs más választásuk, fészkükbe gyakran kerül kakukktojás, csak így tudnak védekezni ellene.
Nem egyedi, de valószínűleg igen ritka eset, hogy egy élvonalbeli ökölvívót egy szintén aktív, ráadásul saját súlycsoportjában vitézkedő bokszoló készítsen fel a mérkőzéseire. Emanuel Steward halála után nagy kérdés volt, hogy a WBO/IBF/WBA nehézsúlyú világelső Vladimir Klicsko kivel folytatja pályafutását, hiszen a legendás trénert pótolni nem mindennapi feladat. Klicsko – elmondása szerint Steward korábbi véleményére…
A spanyol támadó a Chelsea tegnap esti, Shaktar Donyeck elleni 3-2-es győzelmével kapcsolatban nyilatkozott a Dailymailnek, amelyben elismerte, hogy szerencsések voltak, az ukrán csapat megérdemelte volna az egy pontot.Nem lehet kételkedni a Chelsea támadójának szavaiban, ugyanis minimum egyenrangú felek voltak a csapatok, de ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor talán a Shaktar egy picit jobban…
Amerikai kutatók az Alzheimer-kór olyan korai jeleit azonosították, amelyek már évtizedekkel az első észlelhető tünetek felbukkanása előtt jelzik az agyi eltéréseket.
End of content
End of content