Kárpátalja

Richter gyógyszergyár profitjelentése

Ukrajnában 5 százalékos árbevételnövekedés az elmúlt évben A Richter 2010-es jelentését értékelő tájékoztatón visszafogott idei terveket tett közzé. A gyógyszergyártás árbevétele a 2010-es szinten alakulhat, a nyereség harmadával csökkenhet.

Az elektronikus oktatási „segédkönyv” kezdeményezőjével készült beszélgetés

Az anorexiáról vagy az őssejtekről is olvashatnak a tanárok az oktatási segédletbenA középiskolai biológiatanárok számára jelent támogatást az interneten hamarosan elérhető oktatási segédlet, amely akadémikusok és akadémiai doktorok alkotó munkája által született. Az MTA Biológiai Tudományok Osztályának kezdeményezése nyomán elkészült naprakész, a középiskolai tankönyvek hiányosságait pótló, folyamatosan frissülő háttéranyag az Akadémia honlapjáról érhető majd el….

Az Akadémia tudományos osztályai a középiskolai biológia tanításért

A természettudományos oktatás a világon mindenütt gondokkal küzd. Magyarországon az átlagosnál súlyosabbak a problémák. Az elmúlt évtizedben a vártnál is jelentősebb mértékben romlott a természeti jelenségek és összefüggések ismereteinek közvetítése az általános- és középiskolákban. A magyar természettudományos oktatás megrendülése mindenekelőtt a tanárképzés gondjaiban keresendő. Alig-alig találni olyan fiatalt, aki fizikatanár szeretne lenni, kevesen találják vonzónak…

A csapiak nem kérnek a menekültszállásból

Ukrajna európai uniós támogatást kapott tíz menekültszállás létesítésére. S felmerült a terv, miszerint ezek egyikét Csapon hoznák létre, a település lakossága azonban hallani sem akar ennek felépítéséről, így a városi tanács február 9-én tüntetést szervezett a határőr-parancsnokság épülete előtt, tiltakozva a terv megvalósítása ellen, melyen jelentős tömeg gyűlt egybe, hogy transzparensekkel a kezükben nyomatékosítsák követelésüket. Megkértük…

Az utolsó pillanatban visszakapott élet

A Nagymuzsalyban élő Almási Géza és felesége, Ilona sokáig boldogan élt két örökbe fogadott gyermekével. Egészen addig a napig, amikor is a családfő megbetegedett és kiderült: élete csak óriási költségekkel járó műtéttel menthető meg…

Végleg bezárják a sóbányát

  Aknaszlatinán 292 lakóház, 1200 ember otthona van veszélyben a település alatti sórétegek karsztosodása miatt, jelentette ki Viktor Baloga,Ukrajna katasztrófavédelmi minisztere, aki szakértőkből és különböző minisztériumok képviselőiből álló népes küldöttséggel látogatott el a felső-Tisza-vidéki településre.

End of content

End of content