Magasabb emberek könnyebben lesznek rákosak
Növekedési hormonok magasabb szintje lehet az oka annak, hogy a magas embereknél nagyobb a rák kialakulásának veszélye.
Növekedési hormonok magasabb szintje lehet az oka annak, hogy a magas embereknél nagyobb a rák kialakulásának veszélye.
Köztudott, hogy Kína arany és ezüst iránti éhsége egyre csak növekszik. A kínai Kunming városában a hónap elején indult Pán-Ázsiai Aranytőzsde pedig még az eddiginél is nagyobb lendületet kölcsönözhet a nemesfémek keresletének.
Felemásra sikeredett a magyar csapatok Európa Liga szereplése. A 2. selejtezőkör visszavágóinak még mindhárom magyar csapat bizakodva vágott neki, megvolt a reális esélyük a továbbjutásra.
Gyermekzsivajtól volt hangos július 17-én a halábori Tisza-part: a Kádár Szilvia vezette helyi KMKSZ-alapszervezet főszervezésében ugyanis immár ötödik alkalommal került megrendezésre a nagy sikerű gyermeknap. Az árnyas fák alatt emellett hangulatos juliális is zajlott: résztvevői a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alapszervezeti tagjai voltak, akik a tiszaújlaki Turul-ünnepségről érkeztek, hogy együtt töltsenek egy kellemes vasárnap délutánt.
A Kárpátalja hetilap tájékoztatása szerint több olvasó jelezte: annak ellenére, hogy az ukrán parlament július 5-én elfogadta a műszaki vizsga eltörléséről szóló törvényt, amelyet július 8-án Viktor Janukovics államfő is „szentesített” az aláírásával, a közlekedésrendészek továbbra is megkövetelik az autónak a kötelező műszaki vizsgájáról kiadott talon felmutatását.
Mentális szakadék Kelet és Nyugat között A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet júniusi kutatása szerint az oroszajkú Dél-Ukrajnában számottevően növekedett a nyugat-ukrajnaiakkal szembeni ellenérzés.
Az SC Beregvidék az előző szezonban szinte minden sorozatban győzni tudott, amiben részt vett. Nem volt ez máskén az ukrajnai amatőr csapator részére kiírt kupában sem. Az emlékezetes győzelemmel nem csak a kupa került Beregszászba, hanem a csapat kivívta a jogot arra, hogy részt vehessen a 2011-2012-es Ukrán Labdarúgó Kupa kiírásában.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat: első körben csaknem 98 ezren nyertek felvételt valamelyik egyetemre, főiskolára a 141 ezer jelentkező közül. A három legmagasabb pontszám a Budapesti Corvinus Egyetemen kellett a bejutáshoz államilag finanszírozott képzésben. A ponthatárok a www.felvi.hu oldalon jelentek meg elsőként nyolc órakor.
Ukrajna azon ritka országok közé tartozik, ahol engedélyezett a gyógyszerkioszkok működése. A minipatikákat a 90-es években létesítették, azzal a céllal, hogy a gyógykészítmények mindenki számára elérhetővé váljanak, hiszen ebben az időszakban nagyon kevés gyógyszertár működött.
A kárpátaljai Aknaszlatinán tovább dübörög a turisztikai biznisz. De miért is ne, amikor továbbra is van víz a tómedrekben és a fürdőhelyeken? A szakértők véleménye szerint azonban emberi mulasztás következtében az aknaszlatinai helyzet teljesen ellenőrizhetetlen, és a terület süllyedése tovább folytatódik, írja az ua-reporter.com.
End of content
End of content