246 ezer hrivnya a kis- és középvállalkozások támogatására Kárpátalján
A megyei tanács állandó bizottságai folytatják a pénzügyi kiadásokkal, valamint a bizottságok hatáskörébe tartozó programok finanszírozásával kapcsolatos pénzügyi tárgyalásokat.
A megyei tanács állandó bizottságai folytatják a pénzügyi kiadásokkal, valamint a bizottságok hatáskörébe tartozó programok finanszírozásával kapcsolatos pénzügyi tárgyalásokat.
Aknaszlatina veszélyeztetett területeiről a Talaborfalun (Tereblja) épülő új lakónegyedbe telepítik majd a lakosságot.
Akarsz-e törlésre kerülő program lenni, vagy kilépsz?
Utoljára II. János Pál pápa járt Ukrajnában 2001-ben.
A Shell olajtársaság szerint Ukrajna olyan természeti erőforrásokkal rendelkezik, melyeknek köszönhetően a duplájára, sőt, akár a háromszorosára, a jelenlegi 20 milliárd köbméterről 40-60 milliárd köbméterig is növelhetik a földgázkitermelést.
Az ajánlatot Ruben Din-El, Ukrajna izraeli nagykövete tette – jelentette be Konsztantin Hriscsenko miniszterelnök-helyettes.
Nagyobb a kockázata a vesekő kialakulásának azoknál a férfiaknál, akik rendszeresen szednek C-vitamint – derítette ki egy svéd tanulmány.
Tíz évvel ezelőtt fedezték fel a magyar kutatók a kisbolygót, ám a névadást csak tavaly év végén hagyta jóvá a Nemzetközi Csillagászati Unió.
Kárpátalja állami intézményei továbbra is küszködnek az alulfinanszírozás miatt.
Mihajlo Korolenkót nevezte ki iparügyi miniszternek Viktor Janukovics ukrán köztársasági elnök – olvashatjuk az elnök hivatalos honlapján közzétett rendeletben.
End of content
End of content