Kárpátalja

Kárpátalja egy donyecki szemével

Alekszej Ivanov, aki eddigi egész életét Donyeckben élte le, most úgy határozott, igyekszik minden elfogultság nélkül elbeszélni, amit turistaként Nyugat-Ukrajnában, s ezen belül Kárpátalján tapasztalt. A szerző figyelmeztet, nem volt módja alaposan utánajárni minden ténynek, de mint megjegyzi, műve végső soron nem tudományos munka, hanem afféle úti beszámoló akar lenni. Bár kétségtelen, hogy ami a…

Fogyatkozó és öregedő református egyház

A mai kétharmadára csökkenhet negyven év múlva a református egyház tagsága, ami finanszírozási és egyházszervezeti válsághoz vezethet – derült ki Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspöknek, a Zsinat lelkészi elnökének a református egyház helyzetét vázoló, a rendkívüli ülésszakot bevezető előadásából.

Magyarországon bekeményítenének az egyetemek

Aki a hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év végéig nem teszi le a záróvizsgáját, búcsút mondhat a diplomájának – derül ki az új felsőoktatási törvénytervezet a Magyar Nemzet birtokában lévő, kodifikált változatából.

Turjaremete – egy falu, amely a békákból él

Francia katonák honosították meg a rántott békacombot Minap az egyik étteremben rántott békacombot szeretett volna rendelni egy vendég, de nem volt a kínálatban, ezért arra kérte a pincért, javasoljon neki olyan helyet, ahol kapható ez a francia nemzeti eledel. A pincér tajékoztatta a vendéget, hogy Turjaremetén (Тур’ї Ремета), a Perecsenyi járásban a helyi kávézóban és…

Újabb termálfürdő Beregszászban

Ünnepélyesen megnyitották szeptember 27-én a beregszászi Pacsirta étterem és szálloda termáluszodáját. A megnyitóra érkező megyei és járási vezetőket Olekszandr Szenyko, a létesítmény egyik létrehozója üdvözölte, majd a szokásos beszédeket követően átvágták a bejáratot elzáró szalagot.

Egy órával közelebb Moszkvához, kettővel távolabb Európától

Anno 1945 előtt, vidékünkön – igazodva földrajzi helyzetünkhöz – közép-európai időszámítás szerint dolgoztak a hivatalok, tartottak nyitva az üzletek, közlekedtek a vonatok, valamint az autóbuszok. Ám a szovjet éra beköszöntésével, s szűkebb pátriánk Kelet-Európába rántásával – az önálló személyiséggel rendelkező embert dróton ráncigált bábuvá tenni akaró kommunista diktatúra megannyi „áldása” mellett – még azt is…

End of content

End of content