Így lehet bárkit kirúgni a Facebookról
Elég a halálhírét kelteni, az oldal pedig lezárja a fiókot. Ismét „életre kelni” sokkal nehezebb.
Elég a halálhírét kelteni, az oldal pedig lezárja a fiókot. Ismét „életre kelni” sokkal nehezebb.
A Tejútrendszer első „csontját” – egy porból és gázokból álló hosszú „indát” – fedezték fel az infravörös tartományban működő Spitzer-űrteleszkóp segítségével a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatói, akik eredményeikről az Amerikai Csillagászati Társaság közgyűlésén számoltak be.
Lábon lőtte egy ukrajnai cipész egyik ügyfelét, aki reklamálni merészelt amiatt, hogy nem készült el újév napjára a javításra beadott cipője – közölte az ukrán sajtó a helyi hatóságokra hivatkozva.
Kommentátori szerepben mutatkozik be az m1 képernyőjén Szujó Zoltán a Formula–1 idei világbajnokságának sorozatában – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Magyarország–Románia világbajnoki selejtező mérkőzést március 22-én.
Öt újítás, mely öt éven belül megváltoztatja a világot. Az IBM közzétette idei 5in5 (Öt az ötben) jelentését.
Van, akinek egy év alatt háromszor annyit nő a haja, mint másnak öt év alatt. A növekedés üteme genetikai adottság kérdése, azaz amit őseinktől örököltünk, azzal kell gazdálkodnunk. Ugyanez vonatkozik a haj maximális hosszára – nem különleges tehát, hogy valakinek derékig ér a haja, másnak pedig soha nem ér lejjebb a vállánál.
A magzat a terhesség teljes ideje alatt ki van téve a várandós anya szervezetébe kerülő minden értékes és káros anyag hatásának. Sajnos nem csak a vitaminok, ásványi anyagok jutnak át a placentán keresztül a magzat szervezetébe, hanem az olyan ártalmas anyagok is, mint az alkohol, a drog vagy a nikotin.
Tavaly novemberben sima pontozásos vereséget szenvedett a nehézsúlyú IBF/WBO/WBA profi ökölvívó világbajnok Vladimir Klicskótól a lengyel Mariusz Wach, akinek a meccs utáni doppingtesztje ráadásul pozitívnak bizonyult. A hatalmas termetű bunyós elmondása szerint elveszítette motivációját.
Az ukrajnai családoknak változatlanul igen jelentős összegeket utalnak át külföldön dolgozó hozzátartozóik.
End of content
End of content