Kárpátalja

Rengeteg új képet közöltek a Holdról

Nyilvánosságra hozták a legmodernebb Hold-szonda adatainak jelentős részét. A látványos képek és térképek között internetes felület segítségével böngészhetnek az érdeklődők. (Három áttekintő kép a Hold domborzatáról (balra), a felszíni lejtőszögekről (középen) és a felszín egyenetlenségéről, az előforduló sziklák gyakoriságáról (jobbra) (NASA))

Ma van az antirasszista világnap

  Ma van az antirasszista világnapként is nevezett faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja, amelynek megtartását az ENSZ-közgyűlés 1966-ban határozta el. A világnap arra a véres rendőrsortűzre emlékezik, amely 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben 69 békés tüntetővel végzett.

Tavaszi sminktrend

Bár az időjárás még sokszor nem arra utal, de már a zsigereinkben érezzük, hogy lassan megérkezik a tavasz. Az új évszak beköszöntével nemcsak ruhatárad szorul felújításra, bővítésre, hanem a neszesszered tartalma is.

A múlt adatai a világhálón

Az adatokon alapuló történelmi érvelés kultúrájának erősítése az MTA Történettudományi Intézetének egyik fő célja azzal a digitális történeti adatbázissal, amely a közelmúltban vált elérhetővé az akadémiai kutatóintézet honlapján. A folyamatosan frissülő Történelmi Tárban egyebek mellett kronológiákat, térképeket, életrajzokat és digitalizált könyveket is találhatnak az érdeklődők.

Milyen dezodor nem káros az egészségre?

  A dezodorok révén egyik legérzékenyebb bőrfelületünk akár naponta többször is találkozhat káros anyagokkal. Szerencsére egyre több dezodor mentes a legveszélyesebb összetevőktől – áll a Tudatos Vásárlók Egyesületének sajtóközleményében. A civil szervezet 16 dezodort vizsgált meg az összetevők alapján.

Kárpátalján is hódít a Pán Péter-szindróma!

Talán nem kell bemutatnom senkinek Pán Pétert, a soha felnőni nem akaró repülő kisfiút. A tudomány erről a kislegényről nevezte el azt a jelenséget, amikor egy személy eldönti azt, hogy sosem akar felnőni – ez azt jelenti, hogy nem vállalja a felnőtté válás folyamatának velejáróit. Ezek az emberek lesznek a Pán Péter-szindróma áldozatai.

End of content

End of content