Befejeződött a BL csoportköre
December 5-én és 6-án véget ért a Bajnokok Ligája idei sorozatának csoportköre.
December 5-én és 6-án véget ért a Bajnokok Ligája idei sorozatának csoportköre.
A zene örömforrás.
Elfogadta Gajdos István polgármester lemondását keddi rendkívüli ülésén a Beregszászi Városi Tanács.
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” Róma 8:28
A CERN (European Organization for Nuclear Research, azaz Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) 2005-ben hirdette meg azt a programját, amelynek keretében az általános és középiskolai tanárok nemzeti nyelven tartott továbbképzésen vehetnek részt a fizika fellegvárának számító intézetben.
Vlagyimir Bukovszkij, az orosz disszidens író, aki ma Nagy-Britanniában él, Bulgáriába látogatott az ottani kiadóinak a meghívására. (1976-ban róla született a Szovjetunióban a híres csasztuska: „Обменяли хулигана/На Луиса Корвалана./ Где б найти такую бл#дь/ Чтоб на Брежнева сменять?”
A hagyományoknak megfelelően az idén is advent első vasárnapját közvetlenül megelőzően tartotta évzáró közgyűlését a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesülete. Az eseménynek – ugyancsak hagyományosan – a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Gyermekotthon adott helyet.
Az 1800-as évek elején paplaknak épült késő barokk stílusú kúria jelenleg a mezőgecsei községháza, melynek rendbehozatala a tetőzet műemléki felújításával megkezdődött.
Az internet világában a fiatalok, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a városi lakosság a legaktívabb.
„Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
End of content
End of content