Feministakiképzés Párizsban
A Femen, ukrán női mozgalom Franciaországba is beszivárgott, kiképző központot hoztak létre új feminista aktivisták toborzására és felkészítésére.
A Femen, ukrán női mozgalom Franciaországba is beszivárgott, kiképző központot hoztak létre új feminista aktivisták toborzására és felkészítésére.
Késelő feleség.
Manapság sokan és sokat foglalkoznak az egészséges életmód kérdésével.
Az amerikai szenátus politikai szankciókról szóló határozatot fogadott el Ukrajna ellen Julija Timosenko ellenzéki vezető bebörtönzése miatt.
A csillagászati ősz szeptember 23-ától december 22-éig tart.
A „Család és Élet” egyesület közel négy éve foglalkozik a családok védelmével Kárpátalján. Felvilágosítással, krízisbe került várandós nők gondozásával is foglalkoznak, de különös hangsúlyt fektetnek az abortuszon átesett nők lelki rehabilitációjára. Képviselőjükkel, Popovicsné Palojtay Mártával beszélgetünk.
A Felső-Tisza mentén nemzetrészünk végváraiként sorakoznak a magyar nyelvszigetek, illetve szórványok. A beolvadás elleni küzdelmünkben – Szolyva, illetve több, Ungvár mellett fekvő, s az asszimilációnak ugyancsak kitett falu magyarjaihoz hasonlóan – ők jelentik „a legkülső védővonalat”, melynek elvesztése hatalmas csapást jelentene számunkra, velük együtt nemzetünk pótolhatatlan része tűnne el. „Végváraink” legkeletebbre eső „erőssége” a Fehér-Tisza…
Sebastian Vettel magabiztos vezetést bemutatva, újabb győzelmet aratott Szingapúrban, és feljött a bajnokság második helyére. A Red Bull pilótája mögött Button és a vb-éllovas Alonso végzett. Hamilton az élről esett ki.
Minden ember álmodik, bár sokan nem emlékszenek rá. Ezek a képek olyan élethűek lehetnek, mintha a valóságban történt volna: halljuk a zenét, érezzük az illatokat. Nagyanyáink pedig a filmek hatására sokáig fekete-fehérben álmodtak.
Nem csupán a nappaliban, netán a hálószobában való kémkedés válik lehetővé a fertőzött tévéken keresztül, de egy bothálózatba integrálva e készülékeket, eredményesebb, koncentráltabb támadás hajtható végre különféle intézmények ellen is.
End of content
End of content